Cs. Nagy László: Kép a falon
Kép a falon

Állok meredve és hallgatok nagyot
és e csend palástján áthasít a kép.
Egy ecsetvonásban száz illat ragyog,
ahogy a sárga a karmazsinra lép.
Fényre-éhes vásznakon a szín nevet,
a világ, átnéz e vászon-ablakon.
Kitárva végtelen időt és teret,
keretre feszítve, némán és vakon.
Minden vonalban léleknyi-halmazok,
a szem elég, csak botolna’ rá a szó.
Színekbe elvetett apró szív-magok,
mint festékbe fojtott, furcsa névutó.
Időt a fényekkel, lágyan összemos,
vagy őrült iramba', úttalan rohan.
Tükörbe rejtve pirkadat-talányos,
mint otthonát-teremtő hajléktalan.
3681
gyongy - 2014. március 01. 19:22:00

Kedves Titus!

Picit megzavart a beszélgetésetek, de újra olvastam a verset és az alábbi beidézés nekem láthatóvá teszi amint belefeledkezel e képbe és áhítattal nézed.
Nem a megszokott stílusod ami mindig lenyűgöz, de nagyon tetszett.Smile

"Minden vonalban léleknyi-halmazok,
a szem elég, csak botolna’ rá a szó."

3439
titus56 - 2014. március 01. 18:33:13

Kedves Zsermen!

Kalap emelés! Jól látod, ha nem látod, ugyanis ez nem egy festmény bemutatása, csupán az arról belém szűrődött gondolatok foszlánya. (Gémes Éva: Velencei hidak) Már ha ... éve lóg a falamon és igazából csak most csodálkoztam rá. Ilyen a művészet "megszokása", mikor elmegyünk rutinból az élmény mellett.

titus56

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.