Cs. Nagy László: Kétely
Kétely

Néma visszhanggal kiált a pillanat,
sok elgondolt gondolat gyötör.
Homlokomra morzsolt éjszakákon,
lelkemben ezer kétely szöszmötöl.

Tegnapon elsírt, könnytelen hajnalok
lángokból éledő furcsa árny-alak.
Elálmodott álmok árván vacognak
ráncosra gyűrt, hideg párnám alatt.

Csenddé harapnám bennem a szót,
csak a régi perc emlékét őrzöm.
Álmodó magamból kisarjad énem
ahogy magadat, magamra öltöm.

Furcsa csendjeit a szín-kacér ősznek,
a pergő levelekben továbbgondolom.
Konok emlékek lopják múló időmet,
végigcsorogva a rozsdás lombokon.

Talán magamban még mindig siratlak,
lelkem amolyan emlékezős, régi fajta.
Az avarszőnyeg lassan teljesen betemet
lehullt színeidtől átázva fekszem alatta.
3439
titus56 - 2014. március 19. 09:53:14

Köszönöm kedves Hespera!

Igazán jó érzés olvasni soraidat. Köszönöm.

titus56

3439
titus56 - 2014. március 19. 09:51:28

Zsike kedves!

Öröm minden alkalommal itt látni Téged, köszönöm.

titus56

3439
titus56 - 2014. március 19. 09:50:40

Kedves Katalin!

Köszönöm, igazán szívmelengetők soraid.

titus56

2175
hzsike - 2014. március 18. 20:06:40

Nagyon tetszett a versed, kedves Laci. Jóérzéssel időztem Nálad.
Szeretettel:zZike Smile

4736
Hespera - 2014. március 18. 11:52:07

Kedves Titus!
Szép, emlékező, kételyeket fellebbentő versed egy-két sora külön is megragadott.
"Furcsa csendjeit a szín-kacér ősznek,
a pergő levelekben továbbgondolom."
Nagyon szép: a pergő levelekben továbbgondolt furcsa csendek!
És a záró versszak első két sora is őszinte, szép kitárulkozás:
"Talán magamban még mindig siratlak,
lelkem amolyan emlékezős, régi fajta."
Gratulálok!
Hespera

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.