M. Laurens: FOSZLÁNYAIM (2014. június)
FOSZLÁNYAIM
(sorok és gondolatok az utolsó százból)

A történelemnek gúnyos búcsút intve,
elhaladt mellettem a sorsom: legyintve.
Taposott cipőin billegve, nyögve-sántikálva,
eltűnt a sarkon, maga is füstköddé válva.

Csend van:
A némaság marokként fojt mindent,
senki sem nyomja le többé a kapukilincset.
A székek némák, nincs se taps, se nevetés.
Nincs itt, csak egy vén bohóc ... és a feledés.

Végtelen körút az élet, e bomlott, őrült szerkezet.
Horog vonszolta fatönk, a sötét, vak semmi felett.
S mint elaggott kerekek: örökkön és újra,
terhünket cipeljük a sárral bélelt útra.

Vak vagyok
e setét világban, hol nincsenek fénylő napok,
hol nincsenek soha kérdések,
se nyugvást adó válaszok.

Sorsom elhaladt mellettem legyintve,
– saját történelmének végső búcsút intve –
és egy elhagyott
szélfútta hárfán, az enyészet görbe ujja játszik.
Elszállt rég a büszke Főnix:
többé már emléke sem látszik.

Pest-Buda 2014. május 26.

3681
gyongy - 2014. június 02. 21:41:22

Miklós olyan nehéz ilyen sorok után értelmeset mondani. Bárcsak a csend ilyenkor hallatszana!
Az nagyon kevés, tudom, hogy tetszett, és értettem is éreztem is soraid, gondolataid. Köszönet: gyöngy

4736
Hespera - 2014. június 01. 23:31:38

Kedves Miklós!
Súlyos és mély mondanivalójú versedhez szeretettel gratulálok.
Többször elolvastam.
Az alcím is nagyon találó, ötletes!
Az elmúlás, az észrevétlenül elhaladó idő, a számvetés Verse is.
Az elhagyatottság, magány, elfeledettség érzése nagyon kifejezően jelenik meg a költői képekben.
Tetszik, átéreztem, megértettem.
A bekeretezés is jól nyomatékosítja a mondanivalót.
Hespera

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.