Tóthné Földesi Ilona: Krisztina álmai
Krisztina álmai

Az est bársonya kisírt szemedre
csukódik, veled alszom én is el.
Félelmeinkkel egy sóhaj útra kel.
A színek az éjbe gyűlnek össze
alkony és virradat között, s a rém,
mint denevér a szárnya feketén.
A semmi fonalán suhan egy vonat,
köd hasal a réteken.
Én ezt csak úgy képzelem,
míg az álom gyötör, szenvedtet.
Rozsdás síneken döcög a félelem,
rémálmokból kiáltásod fékez le.
Ez egy rémséges kelepce
míg átizzad tested reggelre
őszülő nyárfaligeten
suhan, de visszahoz a vonat.
Csend őrködik a virradat küszöbén.
Ne sírj, én nem tudlak nem szeretni,
elmúlnak majd az álmok feldúlt percei.
4622
Simon Erzsi - 2014. június 03. 07:22:09

Kedves Ilonka!
Szeretettel olvastam álomról szőtt versedet, és nagyon tetszik, hogy azért visszahoz az a fránya vonat, és vár egy szerető anyuka, és szép lesz az új nap.
Gratulálok a szép gondolataidhoz.
Erzsi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.