Tóthné Földesi Ilona: Szabadon
Szabadon

Egyetlen vágyam, hogy szabad legyek,
szikrázó szó, és amit tehetek
kínálom végtelen szeretetem.
Lehetnék a vasléptű sors kegyeltje
kifosztva, meggyötörve, míg élek.
Szépnek mutathat a rút komisz élet,
míg hintázik lágyan arcomon a mosoly,
letörli cseppfolyós bánatom.
Magamra maradva hallgatok, csak várom
a távolban virágzó, felhőkben gyöngyöző,
elébem érkező fénysugarat.
Semmi nincs érettem, se Ég se Föld,
porszem vagyok, mit elfúj lassan a szél.
A tegnapoknak levetett arcán
lépéselőnyben kacag már a nyár.
Most elég egy szó is, hogy sírjak.
Jó volna úgy élni, mint a vadvirág
mint a pipacs, a sok színű szarkaláb.
A végtelenbe hajt a vágy, itt falak között
élek, ott szabadon talán.
2135
mami - 2014. június 23. 22:03:01

Kedves, Drága Icukám!

Milyen igaz a versed. Annyira vágyik az ember néha az egyedüli szárnyalásra és mikor megkapja attól sokkol be. Az egész versed tetszik, de ez a két soron nagyon szíven ütött:

"Semmi nincs érettem, se Ég se Föld,
porszem vagyok, mit elfúj lassan a szél."

Igen ez a sorsunk. Ide születünk és egyszer csak azt vesszük észre, hogy megöregedtünk, azt látjuk, hogy elhagytak szeretteink, hogy magunk maradtunk. Mint a vadvirág a réten amely a szikrázó nyár tartozéka és aztán jön egy fuvallat és eltünteti.
Drága Icum! Jó volt nálad járni.

Szeretettel olvastalak: /mami/

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.