Cs. Nagy László: Árnyék-szavak
Árnyék-szavak

Mikor csillagot vonszol az est
és csak a sápadt hold vigasztal,
egyedül vívok, nem vagyok rest
a belém süppedő szavakkal.

A falon árnyékom csontos ujjai,
ragokba kapaszkodva küzdenek.
A bábjáték fekete, izzó romjai
hullnak, mint megunt ékszerek.

Remeg a gyertyalángban a sok ige
és füstölve száll a keserűség.
Sorokat nem karcol semmi se,
tollam hegye lassan a papírra ég.

Még mindenem Rólad írna verset,
de az idő lefogja tétova kezem.
Minden árnyék emlékeket kerget,
nem tudom már, hiszek vagy vétkezem.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.