Cs. Nagy László: "Tétova óda"
"Tétova óda"

Ha lassan körbefog és rám hanyatlik a csend,
olykor még halkan-dobogva Veled vagyok.
Üresen sercen tollam, zavar a néma rend,
mielőtt összegyűröm, a papíron üres sort hagyok,
látod, az erdők szurkos árnyéka földig hajol
és mint keserves-szép, lassan az avarba égett,
görcsös ágak, a tegnapi büszke koronák alól
a nap lehunyt szemén, egemre karcoltak Téged.
Kacagott válladon az eső gyöngyöző varázsa
és nagyot szusszant, ahogy a nap felpirult,
fodrokat játszott a felhők lenge szárnya,
alattuk a folyó lassú méltósággal ezüstbe bújt
és míg álmokra várva ragyogott homlokom,
körbe fitos orrú szellőcskék neszeztek,
még illatod - de furcsa – magamban hordom,
nem tudom ha már nem érzem, mihez is kezdek.
Talán az ópium rabjává lesz így a lélek
és a víziók befonják a könyörtelen valót,
míg gondolatban naponta emberré érek
nem tudom kizárni magamból a „bent-lakót”,
mert ha kibogoznám mi bennem összekuszált,
alig-csak maradna kívüled belőlem valami.
A visszhanggal szemben mindig egy szikla állt,
visszhangozlak, hogy lehet ezt még elmondani?
3439
titus56 - 2015. március 15. 18:55:55

Hespera kedves!

Elnézést a késői reakcióért. Minden szavadat köszönöm.

titus56

4736
Hespera - 2014. december 07. 22:54:18

Nagyon-nagyon tetszik, kedves Titus56!
Gratulálok remek és egyénien megírt ódádhoz!
Hespera

3439
titus56 - 2014. december 06. 06:41:17

Köszönöm Grófom és valóban jó szemmel éreztél rá az eredetre.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.