Cs. Nagy László: Faragj tenyeredbe
Faragj tenyeredbe

Csenddé simultam tört habokban,
s a mélység lelkemen átragyog.
A hullámok kékségét laktam,
ma már csak "kőbezárt" csendem vagyok.

Elejtett kő - hulltam vizekbe -
átcsapott rajtam hullámverés.
Rám csillogott a nap fegyvere,
alábukott velem a szédülés.

Hozz fel, zárj meleg tenyeredbe,
mint sárkány szíve, hadd dobogjak.
Megkövült külsőmet lefejtve,
megláthatod lelkét a szobornak.
3392
lambrozett - 2015. június 27. 17:13:05

Az én lelkem pedig a Te mélységed ragyogja át. Smile Örömmel konstatálom folyamatosan (bárhol is olvaslak), hogy kifejezőeszközeid csak fényesednek, nemesednek és nem pediglen kopnak, fakulnak. Jó Nálad mindig. Wink Éva

3342
rozsaschvalm - 2015. június 27. 12:58:16

Csodálatosan szép vers, gratulálok!

5251
piroska1971 - 2015. június 26. 21:42:20

Gyönyörű vers!

3652
zina - 2015. június 26. 15:57:28

A "Kőbe zárt fájdalom" regény jutott eszembe; gyönyörű, főleg az utolsó versszak!
Smile

4005
zelgitta - 2015. június 26. 15:40:39

Kedves László,

a "szobor lelke" meg-megcsillan ilyen és hasonló verseidben.
Ez is egy kivételes pillanat lélekverse lehet...teljesen magával visznek a sorok, a tartalom.
Maga a vers is perfekció úgy rímeiben mint egyéb költői kellékek tekintetében.

Szép volt olvasniHeart
Brigitta

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.