Kószó Ádám: Szamárháton
Szamárháton

száradt virágok, meghalt királyok,
egy lecsukott szemfedél.
s ébredő holtak, jön majd egy holnap,
felébreszt a szembeszél.

hiába vártad, tartod a hátad,
ujjbegy helyett ostoroz.
és néha csak elvár a fürkésző szempár,
s azt keresi, hol dobog.

előbb a mellkas, de ha az elhagy,
biztos jön egy új remény.
ha érte mindegy, vigyétek innen,
mindig mással, s úgyse én

egy másik élet, másikat kérek,
ezt pedig vigye vissza már!
elvesztett percek, rajtuk a nyergek,
egy telivérnek hitt szamár.

ha elveszel bárhol, a két kezén számol,
ha meg lehet, megtalál.
hogy merre járhatsz, mit kiabálhatsz,
pont erre jó egy szamár.

a hegyre felérve, ott kacsint a vége
a szamárral, magányosan.
a nagyváros képe, a hegyről lenézve,
aludj hát el, szép álmosan.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.