Nagy Antal Róbert: Álomvilág (Időtlen elvágyódás)
Álomvilág (Időtlen elvágyódás)

Már nem számolta a napokat,
s nem nézett többé tükörbe.
Sötét volt, örökké tartó éjszaka,
de ő fény szeretett volna lenni.
Az eget nézte,
vagy inkább csak a végtelen feketeségbe bámult.
A hajnalt várta,
arra várt, hogy felkeljen a nap.
Az első fénysugárban szeretett volna megszabadulni önmagától,
hogy végre az lehessen,
aki eddig soha nem volt,
és talán soha nem is lesz.
4944
Roberto - 2015. november 19. 19:14:19

Köszönöm Kedves Janna és Ica! Üdv: Robi

3649
Oroszlan08 - 2015. november 19. 12:32:05

Örök vágyakozás!!!Smile
gratulálok szeretettel: ica

4465
Janna - 2015. november 19. 11:50:54

Kedves Roberto!

"de ő fény szeretett volna lenni."

Örökzöld bölcsesség: minden a fényre törekszik, a növény is ettől növekszik.

Gratulálok a szabad stílushoz: Janna

4944
Roberto - 2015. október 30. 09:18:47

Köszönöm Barna!

4930
barnaby - 2015. október 29. 16:42:26

EZ A Z ÉRZÉS mindenkiben benne van...visszatérni oda, ahonnan nem is gondoljuk, hogy eljöhettünk...de a vágyakozás az örök, emberi...gratulálok versedhez.Üdvöm:BSmile

4944
Roberto - 2015. október 27. 13:11:18

Köszönöm Kedves Erzsi!

4622
Simon Erzsi - 2015. október 27. 12:41:50

Kedves Roberto!
"Azok vagyunk, akik mindig is voltunk,
Csak a végtelen idő ölel körbe,
Egyszer, csak idekerültünk a Földre"

Azt hiszem!
Szép álomvilág. Tetszik!!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.