Alexandra Mészár: Újra itthon
Újra itthon...

Megfáradt lábnyomom a küszöbön hagyom,
Belépek a házba, mi egykor volt otthonom...
S hogy megkopott a fal színe,
Azonnal láthatom...

Újra itthon...
A régi meszelt szobámba osonkodom,
Apám s anyám képe az asztalon,
Poros a sok bútor,
S az üveg az ablakon...

Újra itthon...
Csend honol az egykor zajos udvaron,
Magam vagyok, meg a hintaszék a teraszon,
nyikorog, fújja a szél,
s én hallhatom...

Újra itthon...
Látom anyám kezét a vállamon,
Érzem apám csókját az arcomon,
A múlt kisért, s bevallom én:
Fáj nagyon!

Újra itthon...
Hét évnyi távollét után csodálkozom,
A múltba veszett az édes otthonom,
S minden más megmaradt,
Elmondhatom.
5081
Alexandra - 2016. május 05. 11:38:18

Kedves Tibor,Kitti, Zelgitta köszönöm szépen.

5396
Kitti - 2016. május 01. 07:32:08

A veszteségtudat, a hiány érzése, sokszor rátalál az emberre az élete során. De ennél fájdalmasabb hiányérzet ritkán kerül elő...
Grat.
Kit

4005
zelgitta - 2016. április 30. 22:36:43

Kedves Alexandra!
Nem kor kérdése az otthon elvesztése , ez ebbôl a fájó emlékezésbôl is kiderül.
De még elötted az élet, tartogat bizonyâra még sok szépet számodra.
Elgondolkoztam azért...
B.

2603
orkutya - 2016. április 30. 18:20:38

Fájdalmas vallomás a régen látott, s már üressé vált ház láttán, melyhez egykor rengeteg emlékkel kötődhettél.
Hiába, a szomorúság leírása is lehet szép!
Szeretettel: Tibor Wink

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.