Tóthné Földesi Ilona: Majdnem
Majdnem

Felizzott bennem a láng,
szaporodó kétség, s hiány.
Mikor csontom is parázslott
dacolva elhúzott a pillanat,
többé már nem lett ugyanaz,
felsöpörte a csillagokat.
Majdnem megcsókoltalak.
Szám kapujában a félelem
lázas pillanattal ölelkezett,
virrasztott tovább a vágy.
5304
ahegedusa - 2016. augusztus 16. 11:25:27

"virrasztott tovább a vágy."
"felsöpörte a csillagokat. "
nagyon tetszett versedWink

298
keni - 2016. augusztus 16. 10:18:33

Kedves Ilona !

Nagyon szép a versed, de nekem kissé hiányos,,,,
Mi hiányzik belőle? Megmondom;
Ha egyszer már a mindent elsöprő, izzó vágy megvolt, vajon miért maradt el az ölelésben az tüzes mindent feledő és emlékké maradó csók? Nem hiányzik már?

Tudod ; *A vágyat az élteti, amit el szeretne érni, de atoll is hal meg, amit már elért !*

Azért én biztos vagyok vagyok abban, hogy Te ismered a test örömét, - és életedben nem csak árnyakat öleltél,,,,,

Nagyon sok és őszinte szertettel a szemtelenkedésemért !

Smile In Love Heart Thinking Sleepy Heart Rose

- keni - (voltam és nálad is jártam....)

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.