Móritz Mátyás: Viharos taps (Bajnok 1.)
Viharos taps

Albert Flórián hetvenötödik születésnapjára

Nagyobb futballistát keveset hordott a föld a hátán,
kinek százezrek tapsoltak állva, és nem is keveset;
egyedülálló játékintelligenciája láttán,
még a világot verő brazilok álla is leesett.

Az ellenfél kapusainak úgy remegett a lábuk,
akik közül nem is akadt aki tőle gólt nem kapott;
a védők úgy hevertek előtte mint a kugli bábuk,
a vérmes ellendrukkerek hada is csak bólogatott.

Gólt lőtt a tizenhatosról, vagy épp a pálya végéről,
a sokat látott szurkoló is csak tátotta a száját;
tanúbizonyságot nyerve a cselezőkészségéről,
saját szemével látva a kivételes adottságát.

Találata már zsenge korában is akadt több száznyi,
számon még maga az érintett sem igen tartotta;
játékát mind a mai napig nem lehet megmagyarázni,
hogy milyen felsőbbrendű erő, erkölcs, és hit hajtotta.

Ötvennyolc novemberében éppen a Népstadionban,
debütált tizenhét évesen, szemben a Diósgyőrrel;
és magára is vállalt két találatot azon nyomban,
a labdát bűvölve valami hipnotikus erővel.

A gólokat úgy szórta, hármasával vagy négyesével,
tehetsége elérhetetlen messzeségekbe mutatott;
a legendáriumokat megtoldotta sok mesével,
olyan is megtörtént, hogy lazán hintett egy féltucatot.

Ha faragták is, bosszút mellén soha nem melengetett,
nem akadt olyan képesség ami hiányzott belőle;
és még a legnevesebb klub kérőinek sem engedett,
ki igazi Császár volt a földön, és a levegőbe.

Játéka már fiatalon is tetszetős volt és érett,
hozzá fogható tehetség előtte nem is létezett;
benne újjá Puskás Ferenc Őrnagy talentuma éledt,
ha nevét hallották, az egész világ verítékezett.

Visszahozta a játék szépségét a letűnt korokból,
hogy elkápráztassa a kritikusok véres híveit;
a nevét több százszor is üvöltötték teli torokból,
hogy még életében követeljék az emlékműveit.

Voltak persze akik ellene ágáltak és érveltek,
és elő százszor is csípőre tett kezeivel jöttek;
de milliók voltak ki előtte hívőként térdeltek,
miközben a hálók találataitól gömbölyödtek.

Ahogy nem volt párja a földön, nem is lehet az égben,
ott szegeződnek rá a szép játékra éhes szemek;
mert minket másod ízben is itt hagyott a sötétségben,
utódai a morzsákért is hiába verekszenek.

Az ő emléke a mély űrbe sokáig nem hull alá,
mert hogy újjászülessen másban, hiába is könyörgök;
akit a szurkoló újra a császárának vallaná,
mielőtt elvinné a labdarúgásunkat az ördög.

Hozzá fogható és mérhető futballista nincs egy sem,
játékához a legnagyobbaké is suta és tompa,
és kilencvenezren vajon mikor lesznek magyar meccsen,
hogy majd egy új Szepesi György üvöltsön a mikrofonba.

Mint aki igaz vágyakkal, igaz reményekkel teli,
mert lát egy játékost aki a labdának úgy parancsol;
hogy azt a zseniális jelző is alulértékeli,
aki megszabadíthatna minket a kárhozattól.

Mint Ő, akinek hite, és hűsége mindig szilárd volt,
stílusa helyett azóta sem született kifinomultabb;
amely milliókat tévéhez, vagy rádióhoz láncolt,
kik nem is felejtik a kettős rangadókkal szép múltat.

Mikor ritka volt a sikertelenség, vagy a gyász s bú,
és értelme volt a játékost dicsőítő daloknak;
mint Albert Flóriáné, ki joggal lett istenszabású,
megmutatva hol lakik az úristen, a Braziloknak.

Móritz Mátyás
2016 Augusztus 24. Szerda
Budapest, Csepel
2952
bruxinelli - 2016. szeptember 11. 18:28:44

Kedves Mátyás !
Ehhez a versedhez sem tudok mást írni, hogy folyamatosan rajongva végig kísérted zseniális kedvenced életét.
Szeretettel grat. Zsófi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.