Skapi Anni: A háló.

A háló

Szoros hálót vetett a magány testemre,
Körbe fogott vele, s markol a szívembe.
Hiába csapkodtam, rúgkapáltam itt benn,
Téptem és cibáltam kétségbeesetten,
Torkomból hang nem jött semmilyen esetben.

Lelkemet szorítja milliónyi hurok,
Körbefont hálóban, mozdulni sem bírok.
Kiszívja értelmem, már hallucinálok,
Kifosztva, elhagyva, itt egyedül állok,
Nem tudom, hogy kire, vagy mire is várok.

Csak a rideg magány, az van körülöttem,
A szívem didereg, nincs senki mellettem.
Nem tudom, ki vagyok, tompa már mindenem.
Bámulom az ajtót fátyolos két szemem.
Mozdulni próbálok, de remeg mindenem.

A sírás már nem megy, szemem rég kiszáradt,
Súlyos, nehéz teher húzza szempillámat.
Aztán a fájdalom, az álomba kerget.
Hajnali háromkor ébredezni kezdek,
Felugrok hirtelen, de lábam még dermedt.

Megnézem, a lányok alszanak édesen,
Nem is tudom tegnap mi történt én velem.
Készítem a kávét, szendvicseket kenek,
Megfőzöm a teát, kicsit visszafekszek,
És reggel fél hétkor fásultan felkelek.

Együtt megkávézunk az erkélyen ülve,
Ők dolgozni mennek, pakolnak sietve.
Délután megjönnek, esznek, és már mennek,
Én meg teszek-veszek, és egy pár nap után,
Megint hálót sző rám ez a rideg Magány.

2009. május 30.

Skapi Anni
801
Skapi Anni - 2009. október 17. 11:44:28

Kedves Kriszti!

Te pontosan ráéreztél arra az állapotra, amit én ki akartam fejezni. Mikor a fájdalom úgy elemésztette az embert, olyan fásulttá, szinte érzéketlenné válik, szinte nem működnek az érzelmei, már azt sem tudja, mi a baja, csak azt, hogy ez így nem jó. Még az elején megpróbál harcba szállni vele, de később már csak tesz-vesz, de unott, gyenge, monoton, gépies minden. Én sokszor átéltem ilyen állapotot, de mindig kimásztam a hálóból. Lehet, hogy rossz címet adtam a versnek, jobb lett volna az a szó, hogy depresszió. Ezt állapotot akartam megjeleníteni és valóban, ez lehangoló, de létezik, sajnos, tudom.
Köszönöm, hogy elolvastad versemet és véleményedet, amivel teljes mértékben egyetértek. Látom, te sem sokat aludtál az éjjel. én is sokáig fenn voltam.

Hálás köszönettel: Anni

524
BogIcu - 2009. október 17. 10:13:06

Kedves drága Anni!

Szívszorító ez a vers, de gyönyörűen fogalmaztad meg.
Lányaid már felnőttek, dolgozni járnak, teszik a dolgukat. Napközben bizonyára egyedül vagy és magányosan telnek a napok.
Most, hogy ősz van és közelít a tél, még jobban be vagyunk zárva "magányunkba", de túl kell lenni rajta!
És itt vannak Neked a magazinos barátaid, akik szeretnek és imádják a verseidet. Én legalábbis nagy tisztelőd vagyok. Szólíts, én itt vagyok!Wink

Szeretettel: Icus

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.