Cs. Nagy László: Árnyékvilág
Árnyékvilág

Sötét az ég, halotti fénnyel
vetülnek rám a képek,
a hold mögötti ajtókon át
árnyékomból kilépek.
Szilánkos tükör a képzelet,
álmom sebembe marja,
szemedből reámhullt végzetet
tündöklésed takarja.

Féltem mi belőled itt maradt,
magamba nézve nézlek,
az alaktalan esthomályban
csak fényeidtől fénylek.
Halvány egemből egyre hullnak
az elkószált csillagok,
járatlan utakat tanulnak,
hol talán magam vagyok

a zuhanás szülte pillanat,
időbe rejtett átok,
kővé dermedt átváltozással
csak hangtalan kiáltok.
Még visszhangzok fénytelen feléd,
sziklák közt morzsolódva,
a csendek morajló, halk neszét
messziséged kifosztja.
4944
Roberto - 2016. szeptember 13. 19:35:12

Remek! Kalapemelésem! Robi

5522
makkay - 2016. szeptember 13. 18:18:57

Hát ez hátborzongatóan szép! Csodálattal olvastam, gratulálok! Még sok ilyet kívánok, marinkaRose

3652
zina - 2016. szeptember 13. 13:12:01

Igazi árnyékvilágot teremtettél ide, majdnem belevesztem... Szeretettel gratulálok.

298
keni - 2016. szeptember 13. 08:45:32

Kedves László !


Nagyon szépen vers és témájában is nagyon gazdag, és kifejezi mélységes érzéseidet, szépek a hasonlatid és az átmenetek a gondolatok között, egységes, és egész egyedi képi világot hoztál szomorkás kivetülésedbe !!!

Jó volt olvasni és átélni ezt az érzést is !

3377
LIne - 2016. szeptember 13. 07:10:37

Megható.
Olyan lágy, szépséges.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.