Bardosi Attila: MEMENTO
MEMENTO

[i]Felejteni jó és kényelmes. Hogy mire akarsz emlékezni, és mire nem, ezzel mindent elárulsz magadról.[i]

[i]Con vivacita e sempre con sentimento ed espressione[i]

Felejteni,
Csak hetven év kellett!
Hetven év,
Hogy elfordítsd megint fejed;
Nem ötszáz, nem ezer,
Csak satnya hetven év,
Hogy megint színes legyen
A falra festett kép.

Nincs álmatlan éjszaka,
Sem rossz lelkiismeret;
Az utcán újra
Düllednek a mellek,
Lendül a kéz,
Aszfalton csattog a bakancs,
S függöny mögül
Az "én nem tudtam" szempár
Megint újra lesve néz,
Míg üvöltve hömpölyög az emberár.
Fekete-fehéren
Színek sokasága csíkokban sötétlik,
Szögesdrótba kapaszkodnak a vágyak,
S az "elég volt" hol nyakig, hol térdig
Ér; a kettő, három,...száz, vagy
"Nem emlékszem" rapportra állnak,
És kidőlnek, mint kuglibábú,
Ha kisagyban célba ért a találat.

Kirakatban, üveg mögött
Tonnányi kócos haj,
Vagy copfba kötött,
Foghíjas fésük, tetves kefék,
Fából mankó, műkar,
Könyvből kitépett mesék,
Toaletten bűzlő szappan, -
Vajon kinek zsírja habzik abban? -
És a drótkeretes tekintetek,
A félbemaradt,
Vagy meg nem írt levelek,
Melyek címzettet már nem keresnek,
Hisz nyelvnek nincs már nyála,
Kéznek újja, hogy borítékba zárja.

Orrom előtt zsebkendő;
Bűze vajon halott vagy élő?
Különbség köztük nincsen,
Ha rohadsz kívülről belülre,
Vagy belülről kívülre,
Mert egy gödörbe kerül minden:
Bőr alatt aszott inak,
Sorvadt izmok,
A koponyába esett
Üvegszemek,
Tarkó mögött kéz, vézna láb,
Mely mészgödör szélén inog;
És az utolsó fénynyaláb
Magába zárja utolsó titkod,
Mielőtt a gyűlölet tüze
Benne végleg kihülne.

Kéményből füstszagú sóhaj tekereg,
Út csak egy van, mi testetlent kivezet,
Rózsából ciklon rügyezik,
Minden, mi körülvesz itt,
Porrá hullt vegyület, elem,
Melyből, ha szétszórják,
Talán emlékezés terem
Annál is, kit nem jelöl rongycsillag,
Kinek lába keringőt ejt,
És nem polkát,
S tű jelzi útját
Mágnestérben,
És nem sarkcsillag az égen.
A zaklatottság nem tűr
Feszes ritmust,
Sem egybecsengő rímet;
Két szó között tágul az űr,
Benne hangosabb a csend,
Mint a hang,
S ha lesz még egy fül,
Hogy kiszűrje belőle,
Mit kong a harang,
Mely dobbanásra késztet szívet,
S az összeszorított szájat,
Hogy könnyével küszködve
A gyászhimnuszt elzümmögje.

Csak hetven év kellett,
Hogy a természet
Újra hazudjon
Magának kezdetet,
És a kuruzsló felcser-végzet
Újra megcsapolja ütőeredet.

Felejteni,
Csak hetven év kellett!
Hetven év,
Hogy elfordítsd megint fejed;
Nem ötszáz, nem ezer,
Csak satnya hetven év.


298
keni - 2016. november 19. 06:19:00

Kedves Attila !

Te most egy nagyon naturális képet festettél le az emberiség megbocsáthatatlan bűneiről - a koncentrációs táborokról, de csak így lehet érzékeltetni és az emlékezetbe mindig visszahozni ezeket a gaztetteket, mert ez nem háború volt, hanem faji emberírtás,' gázozás' és emberírtás minden módon,,,

Én még Radnóti tarkólövését is kiolvastam e versből, de mint tudjuk ők munkaszolgálatosok voltak és magyar csendőr volt, aki őt tarkón lőtte ,,,,
*Der spring noght auff* " ez még felugrik...."

Én sem tudom, hogy mi lesz még további 70 év múlva, de talán jobb is, ha elárasztanak a muszlimok,,,,,

Kegyelet az áldozatoknak - kint, és Duna parton is, akiket a Dunába lőttek,,,,

Tisztelettel !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.