Vilhelem Margareta: A vívódás
A vívódás

Mi lesz velünk e furcsa létben
ha rozoga ,sántító napok keményen
őrlik az örömök hangos mosolyát ,
s vért fakasztanak kötözött sebeken.

Oly bánatos a düledező életünk
hánykolódnak érzéketlen undorok
ég és pokol együtt összefogottan
megtervezik utolsó végszavunk.

Mert bús harcok temetője a Világ,
emberi testek hamvadó emléke,
bilincsből szabadult színes érzelmek
megtépázott szenvedő lángok tüze .

A föld abroszán égőpiros rózsák
bolyongó lelkeknek utolsó szavát
magukba zárják , jóságnak hatalmán ,
szilárdan a békének szürkés rácsán.

Hódolva állunk a zsongó viharban
szemünkben istenek vad szeme
ajkukon el nem suttogott halk imák
múlandó frigyben , szívek álmában.

Mert úgy fáj a szomjazó türelem,
a vérrel tele sírt földnek avarján
egy Világ képe gyökerekbe mélyed
az örökös szomorú örvények felett .

S a törvények ,mik kergetik magukat
árnyakba fogózva meg- meg szakadnak
a gyógyító szerenád jövendőjében
halált gyalázva győztesen újulnak.
5548
babumargareta - 2016. december 15. 21:49:17

Kedves Grey.
Köszönöm szépen megtisztelö hozzászólásodat.
Baráti ölelésem........Babu

5548
babumargareta - 2016. december 15. 21:47:22

Kedves Gitta.
Nagyon szépen köszönöm.
Baráti szeretettel......Babu

4005
zelgitta - 2016. december 15. 21:07:14

Nehéz vers, gondolkodásra késztet...
Szeretettel olvastalak,
B.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.