Móritz Mátyás: Jellemrajz
Jellemrajz

Hommage á’ Juhász Ferenc

Versben bujdosóként hitte
mihez kevés az értelem,
kinek tartogatott sorsa
nem egy buktatót és törést;

úgy gyötörte meg minden nap
a tékozló történelem,
nem is értve a vádakat,
nem értve a gyűlölködést.

Együtt állt Ő is a sorban
a nem értett utolsókkal,
akik a választ kutatták,
a rejtélyeknek honában;

hogy mi lesz a századvégi,
csúf emberiségsorsunkkal,
a mániás-depressziós
szellemi állapotában.

Boldog volt néha, kinek a
szíve nem egyszer vért hullat,
mibe sokszor beledöfték
az igaztalan vád tőrét;

azon töprengett hogy kinek,
és hogyan mondhatna újat,
hogy hogyan vehetné le csönd
ingét, a bénaság bőrét.

A jelenkort jövendővel
csak komolyan vetett öszve,
mikor a csúfság úgy bukkant
fel tízesével, százával;

a halálhoz Ő is arccal
volt sokszor hozzákötözve,
úgy harcolta meg a harcát
minden türelme gyászával.

A hiányérzetről és a
gyászról tudott Ő eleget,
mint az igaz költők, akik
bűneiket is felfedik;

Ő is harapta és rágta
a vastag halálkötelet,
hogy felragyogjon a mindenség,
a legapróbb részletekig.

Sokszor az Ő szívében az
Ördög keresett csak szállást,
de nem adta be derekát,
úgy nézett szembe a véggel;

úgy hagyta ránk a tudását,
és gyönyörű hitvallását,
úgy teremtett költészetet,
reménnyel és kötelességgel.

Ha nem volt honnan és hová,
Ő akkor is tovább lépett,
ha más nem is, Ő képes volt
elismerni emberi rangját;

megírt örömöt, és reményt,
aggódást és világlétet,
verseinek ezek adták
az alapját és sorshangját.

Úgy mozgósított magában
Ő minden vésztartalékot,
elszégyellve önmagát is,
az emberiség nevében;

úgy söpörte az összetört,
koszos üvegmorzsalékot,
és az újat a régivel
hordozta vérrendszerében.

Sokszor nem bújhatott hozzá
csak a sűrű, sötét ködhöz,
mikor körülötte nem egy
ember Luciferré fajzott;

de hű maradt a szellemtársakhoz,
hű maradt a szellemelődökhöz,
úgy adott visszatekintést,
és aggódó jellemrajzot.

Sokszor próbálták elvágni
a boldogságának torkát,
hogy problémáit kezelje
inkább előrébb valóként;

úgy szakította át nem egy
verse vastag magzat burkát,
hol a lélek őreként, hol
halott fekete rigóként.

Ő is versben bujdosó volt,
nem egy fohászból, és gondból,
aki a valóságot is
kikezdte akár a penész;

a két szárnya pihetollból
volt és nikkelpikkelylombból,
kinek minden verseskönyve,
és minden verse sorsegész.

Móritz Mátyás
2017 Augusztus 16. Szerda
Budapest, Csepel
298
keni - 2017. augusztus 21. 08:25:34

Kedves Mátyás !

Szép és kimerítő, no meg igaz, bő jellemrajzot írtál versedben Juhász Ferenc
életéről, és munkásságáról a kettőt összekötve !

Üdvözlettel !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.