Móritz Mátyás: Mesevilágod
Mesevilágod

Minden tőlem telhetőt
megtettem a magam részéről,
-nyüszítve, -kiszolgáltatva,
-fogvacogva, -megalázva;

de még tudomást sem vettél
a remény romvitézéről,
fiatal királyleányként,
trónodról, -megkoronázva.

Álmodozva hercegedről,
aki majd a széllel délről
érkezik, megjárva csaták
közül ezret, meg még százat;

hogy meséljen neked hét világ,
mind a hét naprendszeréről,
hogy elfeledd az életed,
azt a bús, siralomházat.

A szerelemről is szólna
a herceged, -az örökről,
és a vágy úgy kapaszkodna
beléd, akár csak egy kampó;

úgy álmodoznál a fényes
holdakról és göncölökről,
mint akit nem is anya szült,
ki soha nem lesz halandó.

De te elhűlt tekintettel
lesnéd a magad bolondját,
ki magasabban szárnyalna
fejed fölött mint a sólyom;

lehazudva neked mese
világod minden horizontját,
mondván: a nehéz föld soha
nem kopog majd koporsódon.

Úgy ad majd ő színezetet
a sok száz halvány kontúrnak,
aki talán nem is lovon
érkezik, ha nem egy ufón;




és Te már hallod is, ahogy
a harangok megkondulnak,
csodálkozva hercegeden,
a mindenről mindent tudón.

Nem is törnéd a kis fejed
a jó és a rossz arányán,
szárnyat álmodva hátadra,
mi átrepít a gondokon;

úgy hintáznál tüll ruhádban,
egy aranyalmafa ágán,
míg a szivárvány nyújtózna
el az orgonalombokon.

A mesétől úgy reszketnél,
és tőle el úgy ájulnál,
bolond módon hinnéd neki,
hogy érted ő megbolondul;

és akár csak a suhanc szél,
páncélzata alá nyúlnál,
úgy sütne ki hétszer hét nap,
az égig érő dombokon túl.

Nem is tudnád hová tenni,
hogy herceged mért kóvályog,
hogy lova mért lesz feketébb
mint a legsötétebb varjak;

hogy miért tépi a zablát,
miért harapja a hámot,
hogy látomásaid miért
törnek szét akár a gallyak.

Hogy a herceged véredből,
és a húsodból mért kóstol,
a szád szegletéből, és a
karcsú nyakad hajlatából;

hogy miért karmolja hátad,
mint egy vizes kenderostor,
hogy a mesevilágodat
elmossa a kormos zápor.

Ami lever minden ágról
minden egyes gerle fészket,
úgy hullanának a fecskék,
a szerelmes vadgalambok;

és mint akit felébredni
a mostoha anyja késztet,
jól tudva hogy érted szólnak
a sürgető vészharangok.

Úgy riadnál a mesékből,
-megalázva, -megtaposva,
várad sem állna, mit a sok
hazugság mind porba döntött;

éreznéd hogy rág, és hogyan
fal fel szép lassan a rozsda,
úgy szorongatva kezedben
szíved, akár egy kőtömböt.

Móritz Mátyás
2017 Augusztus 27. Vasárnap
Budapest, Csepel





Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.