Putterer Magdolna Léna: Izzik a nyári éj
Izzik a nyári éj


Szikrázik égbolt, nyári meleg lángot gyújtott idelenn.
Fáradt fejemet, a még tegnap emlékei, izzadságként gyötrik,
Nap barnította orcámon, verejtékként sétálnak.
Szobámban, oly nagy a hőség, levegőtlen légtér,
Szám, szótlanul szomjazik, tikkasztó hőség lényemet öli.
Láthatatlan lángnyelve, testemet nyaldossa, minden oldalról,
Verejtékemben úszok, lepedőm hasonlít a tengerre.
Szemeim, az álmatlanságnak jelét cipelik,
Duzzadtak, elszíneződtek sötétlilára.
Rémülten nézek rám, a lélektükrömből.
Jézusom! Ő, ki lehet? Miért néz így rám vajon?
Nézek ki önmagam fejéből, s őrülten, őrülettel,
Szinte, behunyt szemmel, keresem önmagam tekintetét.
Álom, lassan hatalmába kerít, lebegek, agyam félig álmodik,
Ébrenlét elgyengült, úgy tűnik, csatát vesztett.
Érzem, nyári szellő rám leheli hűsítő balzsamát,
Lassul légzés, leértem álomszintjére.
Álmodok. Nem tudom hol vagyok, s ki vagyok ...
Éjszaka elszaladt,
Nap megdagadt,
Megszokjuk,
Kényszerből,
Megszokásból.

2017. június 21.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.