Simon Dávid: Felhő, karcoló
Felhő, karcoló

Felhőkarcoló voltál, én építettelek,
kocsonyás szemű lettem, annyit néztelek.
Isten vacog a gangon, lehet, hogy részeg,
vagy csak az egerek rágnak egy lécet.

Úgy értél bennem véget, mint egy hétvége,
csendes reggel, magam vagyok végre.
Minden voltál, hozzád ragasztottam az eget,
felhőkig énekelték az utcák, hogy szerettelek.

Most semmi vagy, üres pohár,
borral töltött percek, lusta magány.
Homlokomra írva minden, boldog
vagy épp az utcára szemetet hordok

és akkor tán tenyerek a plafonon,
hogy részegen fetreng a holdon
egy ember vagy talán kavics,
szeresd legsötétebb önmagad is.

Nem tudok sírni. Az élet részeg.
Hozz már föl három sört, kérlek.
Minden voltál, most semmi,
magamban tudok csak hinni.

Leakasztom kabátom, retkes az éjjel,
rágyújtok még egyszer vagy kétszer.
A gangomból indul el a világ,
s ide visszaér mint egy kislány,

kibontott hajjal, szőkén vagy barnán,
megismerni nem is akarnám,
csak felfalni mint vadállat,
áldozatom vagy, megtalállak.

Sose voltál. Csak én teremtettelek,
Istent játszottam, így szerettelek.
Korcsosul a vágyam, halott vagyok,
igazat írok akkor is, ha hazudok.
298
keni - 2017. október 12. 09:26:11

Kedves Dávid !

Különösen érdekes a versed, de végig következetes,,,

*Sose voltál. Csak én teremtettelek,
Istent játszottam, így szerettelek.
Korcsosul a vágyam, halott vagyok,
igazat írok akkor is, ha hazudok*

Nekem ez a vers végig tetszett de ez a kiemelt mindenen túl tett,,,,

Üdvözöllek ! Grin

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.