Vilhelem Margareta: Néha meggondolom
Néha meggondolom

Mikor múlnak kísértések szívemben
piszkos kapuk nyitnak újra utat
akaratlanul önzetlen percekben
csak árnyékok végzik feladatukat.

Szavak mikor némulnak értetlen
nem marad semmi sötétségemben
szomjasan nyaldosom emberségem ,
s önzésemnek húrjai remegnek .

Sosem várok maradandó érdemet
kifütyült darab néha részvétemet
hordozza , pusztuló véleményemben
s nem sokat adok a közvéleményekre.

Mikor semmi sem hordoz messze
fészkemben kavarognak türelmek ,
fogyó erőm talán mind tehetetlenebb
s én sem értem saját akaratú végzetem.

Bár voltak idők mikor kísértésbe estem
égő szívemben lángoltak érdemek ,
vért öklendeztem egy csepp szépségért
hogy tapsoljanak keményem körülöttem.
5567
Mirage - 2017. október 27. 13:13:29

Kedves Babu !

Versed még engem is elszomorított,nagyon lehangoló.Az élet hullámzik mint a tenger
egyszer fenn máskor lenn,ha elsimul az a győzelem.
Szeretettel olvastalak mint mindég
Ölel tibor

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.