Kozák Mari: Lettem… (2017. november)
Lettem…

Néha úgy érzem – a semmi lánya lettem
hátamon viszem keresztem
ami másnak kék nekem már szürke
megkopott sorsom fázik tenyerembe’…
Isten is háttal áll nekem
igaz csak néha kérdezem – hisz nem
térdelek naponta elébe
köveken léptem kopik nem térdem
és a hazug szavak is zavarnak
hát maradok csendben – magammal…
Valaha hittem – ha jó szót adok
cserébe tán mosolyt kapok
és kenyerem is félbetörtem – magamnak
a morzsát hagytam
érte hátamon ostor csattant…
Néha úgy érzem – a semmi lánya lettem
ujjaim közül hitem kicsöppen
mégis kitárom karom – ölelném
ki néha napján elibém tér
sorsát viselve azt megköszönném…

…majd ha elmegyek
sírkövemre néhány szót véssetek
született – félt – de nem engedett.
3933
vadvirag47 - 2017. november 19. 20:42:36

Sok súlyos, de értékes, gondolat fészkel agyadba, amire (érdemtelen) fájdalmad döbbentett rá. Jó, hogy kiírtad magadból.
Nincs igazság a földön, erre már te is rájöttél - ettől ugyan nem boldogabb az ember, de legalább tisztán látja, hogy miben nem érdemes hinni, reménykedni, és miben nem.
Nem vagy a semmi lánya! Egy széplelkű, szomorú szívű anya vagy, de nem egyedül!
Veled vannak - köztük, én is - írótársaid, és rajongóid, és szerető hozzátartozóid.
Ne hagyd magad semmi, és senki által eltántorítani művészetedtől, ami egyszerűen fantasztikus, egyedi, megismételhetetlen. Szeretettel olvastam remekbe szabott versed. Ölellek. Rózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.