horla51: Mementó
Mementó

Lombjukat vesztett, halott fák
kapaszkodnak a szélbe.
Korhadó-száraz ágaik
vádlón mutatnak az égre.

Számukra többé nincs idő.
Közönyös felhők alatt,
észrevétlenül-titokban
osont el minden pillanat.

Zöldellő tavasz illata
bolyong karjaik között,
s hiába hullik annyi fény,
megzavart álmuk már örök.

Nem szökken szárba zsenge rügy,
díszt sem öltenek többé.
Régen szétszórták magvaik.
Hagyatékuk, mind a földé.

Itt állnak némán, meztelen,
sötéten, mint a végzet.
Mégis mesélnek szüntelen.
Emlékeztetnek, hogy éltek.
5786
horla51 - 2017. november 15. 19:14:39

köszi szépen Ica! Smile

3649
Oroszlan08 - 2017. november 15. 16:11:51

Szeretem vers!

5786
horla51 - 2017. november 15. 14:43:07

Köszönöm szépen, kedves Rózsa!
Örülök, hogy itt jártál!

3933
vadvirag47 - 2017. november 15. 07:59:49

Nagyon szignifikáns, és érzelmekre ható a versed. Tetszéssel olvastam. Rózsa

5786
horla51 - 2017. november 14. 20:57:34

Kedves Icu,és Kitti!

Köszönöm szépen!
Ezt a verset egy barátom festménye ihlette, csak megpróbáltam visszaadni, amit én láttam benne...

5396
Kitti - 2017. november 14. 18:59:32

Horla! Ez gyönyörű! Rose

524
BogIcu - 2017. november 14. 18:55:25

Gyönyörű vers, nagyon szerettem.Smile
Az utolsó versszak nálam mindent visz.

Szeretettel gratulálok: Icu

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.