Simon Dávid: 33
33

Harminchárom éves leszek,
s még mindig nem tudom,
mit miért teszek.
Szép csecseket ruhákból bontok,
valahol megnyomtak rajtam
egy apró gombot.

Azóta kocsmák szegletét járom,
van pénzem, ruhám,
beutazom a nagy világot.
Jó ideje nem érzek már semmit,
kopott lelkem, mint szél suhan
Münchentől Budapestig.

Felveszem legszebb zakóm,
három diplomám, sikereim
az ablakon kihajítom.
Nekem sincs apám, Attila,
és amim volt, azt az élet
végül mindig elkúrta.

Nem tanultam semmit, nem is tanítok,
már kérdésem sincs,
csak néha halkan berúgok.
Hogy ez a hazám, onnan tudom,
hogy lezsidóznak péntek délben
a trolibuszon.

Nincs népem, magyar vagyok,
de úgy istenigazán,
senkihez se tartozok.
Közösségem bűneit nem tartom számon,
haragudjon, aki ráér,
de én nem haragszom.

Költő nem vagyok, ez csak játék,
szerelmeim felhőkbe szöktek,
alattuk vízfolt és árnyék.
Mintha rácsok mögött, úgy vagyok,
vágyam kielégítik néha
olcsó angyalok.

Szeretem őket éjjel, reggel kevésbé,
harminchárman simán voltak,
és jók is többé-kevésbé.
Mostanra már mindent leszarok,
és igen, néha, sokszor vagy mindig,
de kurva boldog vagyok.

Nem vontam le tanulságokat,
az élet felénél az ember
csak bután bólogat.
Vagy inkább röhög még egyet,
teszi dolgát, küzd, és örül,
hogy lélegezhet.

Nem vagyok Krisztus, se ördög,
harminchárom fokos pálinkából
barátaimnak töltök.
Sztorizunk egymásról egymásnak,
ha már a világ elfeled,
maradjunk meg emlékfoszlánynak.
4270
simondavid - 2017. november 15. 18:31:39

Nagyon köszönöm!

3313
paltetel - 2017. november 15. 07:42:25

Na, ne Dávid, 33 évesen?
"ha már a világ elfeled,
maradjunk meg emlékfoszlánynak."

Én öniróniának érzem versed., és ott van a sok "nem" is - tagadása az életnek?
Tetszik versed.
Üdvözlettel,
Etel

5396
Kitti - 2017. november 14. 03:05:17

Gratulálok Dávid!

( Attila is ezt tenné...) Nagyon tetszik a vers, a téma, a hangulata, rímei és minden.
Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.