Simon Dávid: Egy maréknyi boldogság
Egy maréknyi boldogság

Ki lehet olyan bolond,
hogy sápadt arcát
mosogatóléhez emeli,
bízva a tengerekben?

Ki meri nyílt szívvel
ezredjére is feltenni szárnyait,
és ugrik emeletes házak
közt a szürke mélybe?

Ki nem fél anyátlanul,
ha elhagyta Isten,
és menekül az éjszaka
vérszívó ölelésébe?

És ki pumpálja pitvarát,
ha tudja, hogy nem védi semmi?
Ki mer, mondjátok, ugyan ki?
Én már a bátorságot se értem.

Mert nem igérhetünk többet
egy villanásnál, kézfogó
a kitárulkozó zuhanásban,
és melletted majd repülésnek érzem.
4270
simondavid - 2017. november 24. 11:36:03

Köszönöm!

5396
Kitti - 2017. november 24. 08:36:03

Persze, hogy kell valaki, aki kézen vezet majd a félelmeink ellen! Tetszett a versed.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.