Kristófné Vidók Margit: Elveszett remények (2018. február)
Elveszett remények

Álmainkat a végzet szétzúzta,
nyíló szerelmünk ékes szirmait
üvöltő szél tépi, végigdúlja,
kilesve a szív rejtett titkait.

Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos,
az örök nyár szépsége tovatűnt,
lelkünk kétségek között tántorog,
éjféli nap oldozza fel a bűnt.

Szerelmünk jelképe e rózsaszál,
bánat elől halálba menekült,
fekete rózsa végső lobbanás,
ellene már semmit sem tehetünk.

Hitem, reményem fedi a gyászlepel,
sötéten látom a tündöklő nappalt.

5535
Metta - 2018. február 06. 17:50:31


Drága Erikám! igazad van,mert valóban már a remény is lassan feltűnik az égen,és ez széppé varázsol majd mindent!
Köszönöm,hogy olvastad,és értékelted a verset,és a kedves szavaid lelkemnek gyógyír!Szeretettel_:MargitHeart

5823
ereri - 2018. február 05. 20:36:14

"lelkünk kétségek között tántorog,
éjféli nap oldozza fel a bűnt."

"Hitem, reményem fedi a gyászlepel,
sötéten látom a tündöklő nappalt."

Nekiszomorodtál drága Margitom, de csodaszépen érzékeltetted a fájdalmat és a kiábrándultságot - és hogy még a hit és a remény is úgy fest - tovatűnt. Ám ezek a hangulatok feloldódnak idővel, tudod jól! És újra meglátod a napot a maga fényességében és kívánom, hogy ez mielőbb bekövetkezzen! Szeretettel olvastalak, ahogy mindig: E.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.