Putterer Magdolna Léna: Reményt elvesztve
Reményt elvesztve
Jagos István Róbert emlékére

Megszülettél, te éltél zaklatott életet.
Lelkedet nyomták régi súlyos bűnjelek,
Mik marták, tépték lényedet.

Lelkedben ott maradt a marás mély nyoma,
Kényszermosolyt karcolva hagyott arcodon
A múltnak őrült ördöge.

Jelenben továbbkínzott, tudta tönkremész.
Bármerre néztél, előtted állt, rád köszönt.
Ő nem enged felejteni.

Hányszor vágytál anyád, apád válaszára?
Hányszor hagyott magára miattuk a remény?
Sokszor, nem csak alkalmakkor.

Ilyenkor hosszú volt mindig az utcasor,
Imbolygó lábadon járkáltál fel-alá
Megfáradva, mint egy vándor.

A fájdalmad nagy volt, torokfojtogató,
Mi őszinte szeretettel gyógyítható.
Érte nyúltál fel az égig.

Vajon kapsz az égiektől vigasztalást?
A fájdalmas múltad tán már történelem,
S nem érzed a fájdalmakat.

Rég szavalják verseid, dalolják dalod,
Hallgasd meg őket, vess le ránk egy pillantást,
Lásd, mily nagy itt a fájdalom.

Ott fent is csillag vagy, erre van alkalom.
Fájdalomtól szenvedünk valamennyien,
S minden könnycsepp kőkemény.

Lelked írt versek mind értékes üzenet.
Költő voltál, vagy, a legtehetségesebb.
Ragyogsz, nem csak estefelé.

Fényed fénylik földön, égen, mindenfele,
Emléked továbbél bennem, mindenkiben,
Verseidben, mindnek vannak sikerei.

Nyugodj békében, legyen neked könnyű a föld!

2018. február 10.

/ Szerző : Putterer Magdolna Léna /
5396
Kitti - 2018. február 14. 10:12:56

Sad Rose

298
keni - 2018. február 13. 10:14:44

Kedves Léna !

Ez egy jól sikerült mindent eláruló, hosszú búcsúzás egy elhalt költő szép emlékezetére,,,

Pax Vobis !

Üdvözöllek !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.