Vilhelem Margareta: Tavaszi szerelem 2.
Tavaszi szerelem 2.

Itt állok langy tavasznak kikeletén,
mellemből szállnak üres sóhajok
sebzett testem már nem az enyém
de magamból magammá tudom.

A kényszerből tapadó érzelmek
mik rám ragadtak lazán meztelen,
lombosodnak a tavasszal egy vég
s mi elszáradt, hozzám sosem ér.

Méreg gyűrődik homlokomra, idegen,
hogy saját érzésem nem ismerem,
hogy vérző szívemben a tavaszi szél
üresen bolyong színtelen kívül-belül.

S ha öröm fog el jöttödre kedvesem,
egymagamban babrálok szívemmel
szomjas kacajom egy vad égre kiáltás
a felfakadó csókoknak üdítő kifakadás.

S mint szelíd arája a megmentésnek,
virulnak arcomon rózsás kikeletek,
természet osztotta búja nevetéssel
körül rajongom tested újjá ébredéssel.
5548
babumargareta - 2018. február 28. 13:16:34

Kedves Mihály .
Nagyon szépen köszönöm !
Szeretettel....BabuSmile

5435
zsuzsa mihaly - 2018. február 28. 09:49:24

Kedves Margaréta! Rendkívül érzékletesen írod le ezt a vívódást4 Aztán a megtalált boldogság örömkacaja!! Gratulálok !

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.