Várady Norbert: Vándor falevél
Vándor falevél

Mint falevél, én itt vagyok, itt e ordas fán,
Mint rab, ki béklyóba verve szabadságért kiált.
Hívogat a végtelen, a vadregényes táj,
Irigylem a fecskét, amely köröz s tovaszáll...

Hát mi dolgom itt nékem, kihajtani, és ennyi,
Menni, mert jön az új?
Hol marad a dicső ének, mi holtomban
Zengi: Ezt a levelet mi szél fújt?

Hol vannak a tűlevelű erdők,
Mély tengerek és hegyormok?
Kietlen sivatag és hóvihar,
Láthatlak-e titeket, vagy idő előtt lehullok?

Holdfényes éjszakán arról álmodom,
Hogy koszorú vagyok Alexandrosz fején,
De másnap felébredek és láthatom
A mókust, ki gyűjtöget, serény.

Oly csodálatos, mégsem látok semmit,
Semmit, ami új, monotonná válik az egész.
De mi értelme így lenni?
Rögvest hullanék, minthogy ne tudjak menni.

Remegek, eljött az idő, feltámadott a szél,
Magával vitt, égig emelt, ez csodaszép.
Látok tengert, hegyet, sivatagot, tűlevelet én,
Messze szálltam, boldog vagyok, én a vándor falevél.
5921
Lion02468 - 2018. március 13. 20:04:51

Janna, Vadvirag47, Zsubanya! Köszönöm dicsérő szavaitokat! Smile

3362
zsubanya - 2018. március 06. 18:37:31

Ez igazán szép, érzékeny lélekre valló vers! Szeretettel gratulálok: ZsuzsaSmile

3933
vadvirag47 - 2018. március 02. 11:46:58

Nagyon szépek, érzelemre hatóak soraid. Gyönyörűség volt olvasni. Gratulálok. Rózsa

4465
Janna - 2018. március 02. 10:44:29

Vándor Falevél!

Nekem átjön az üzenet, mélyen megérint a költői lélek:
"Rögvest hullanék, minthogy ne tudjak menni."

Gratulálok: Janna

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.