Ruzsa Attila: Áthangollak...
Áthangollak...

Hófehér szemérmed még telet idézett,
Átitat, rabul ejt valami igézet.
Hibátlan alakod vonzotta a szemem,
Nem tudtam hirtelen mi is lesz most velem.

Végtelen pillanat, kettesben maradtunk,
Elrabolt a varázs, elillant a hangunk,
Szendén és félénken, figyelted mit teszek,
Vártam, hogy lehessünk mindketten teljesek.

Gyengéden simítva érintem a tested,
Borzolva vágyunkat, színezve a lelket.
Szép tavaszt vázolok remegő bőrödre,
Szivárgok szívedbe - örökkön örökre.

Szerelmem eléri az összes porcikád,
Jól tudom, érzed már: festékem, hogy imád,
Utolsó vonásom, eleget pingáltam,
Ecsetnek születtem s Te vagy az én vásznam!
5821
GreyMouse - 2018. május 22. 21:40:48

Kedves Eta!

Köszönöm, hogy olvastad és véleményezted alkotásom. Örülök ha tetszett.
Tisztelettel: GéeM.

3377
LIne - 2018. március 23. 19:35:05

Nahát! Smile

Nagy gratula Attila!!!

Eta.

5821
GreyMouse - 2018. március 22. 11:15:49

Kedves Ereri!

Köszönöm, hogy olvasod és véleményezed alkotásaimat. Rengeteget jelent ez nekem. Hálás vagyok érte.
Szeretettel, tisztelettel: Mouse.

5823
ereri - 2018. március 19. 21:02:52

"Szivárgok szívedbe - örökkön örökre."

Gyönyörű sor kedves Attila! "Áthangolás"-oddal teljesen felhangoltál Smile Különösen a csattanód ismeretében érvényesül ez az idézett gondolatod, hisz látom magam előtt, ahogy a hűvös, hófehér, telet idéző vászonba beivódik lassan a festék és vele a tavaszi kép a színeivel és a szűzi fehér felület a szerelmes ecset érintésére - életre kel. Smile Nagy-nagy elismerésem! Csodaszép vers! Szeretettel olvastalak: E.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.