Szatmári Gizella Emese: galambnász egy hajnalon
galambnász egy hajnalon

voltak-e ott galambok, vagy nem,
már magam sem tudom,
csak azt tudom,
hogy szürke volt a hajnal,
ég ködében fájó dallamok
szitálva szálltak,
s zokogtak a jajjal,
mintha szárnysuhogást hallottam volna,
mintha repültek, daloltak volna,
mintha árnyékból kilépő,
zajos enyészet lett volna
minden, mi most éppen rám hajolna,

voltak-e ott galambok,
vagy sem?
nem tudom,
de hallani véltem kacagásukat,
némán néztem a köd-lepte tájat,
melyre fátyolt terített a pirkadat,
zúgtak a levegőben szárnyak,
nevettek, kacagtak a madarak,
s szórta, kuszálta szél az árnyakat,
a galambok meg röpültek, szárnyaltak,
ahogy vad vizeken ömlik az áradat,

voltak-e ott galambok?
nem tudom,
de a hajnal ágyat terített nekem,
békét éreztem, szerelmet,
és a hatalmas fák felett megláttam az eget,
asszonnyá lettem ott
a szitáló ködben,
a magányos, kopár, kopott csöndben,
és a galambok csak zokogtak, búgtak felettem,
ködbe vesző ég alatt,
míg engem szerettek.
5945
Emese - 2018. április 24. 20:27:35

Kedves Keni! Nem éppen erről szól ez. De lehet, rosszul írtam. Majd törlöm. Köszönöm észrevételedet! Rose

298
keni - 2018. április 24. 09:38:41

Kedves Emese !

Ugye ebben a versben nem azt akarod elhitetni velünk, hogy a galambok tettek pont, és akkor asszonnyá?

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.