Frei Roland: A fény
A fény

Sötét szobám, csendes szobám...
Körülveszel, megnyugtatál.
Ha tudnék is nem mozdulnék,
meleg, s biztonság itt vár.

Sötét szobám, csendes szobám...
Megvéd ez a sziklavár.
De mintha csupán ablak nyílna,
egy kis lyukon fény üt át.

Aztán mintha lelassulnék,
egyet-egyet tán dobbannék.
"Mit akarsz te fény te tőlem?"
én riadtan kiáltanék.

Hideg szellő bújik hozzám
átölel, mint szerető társ.
Lehűt engem, kékre hűt le.
Kékké válok, kihal a láng.

Furcsa moraj, nesz hallatszék,
ordítva, sírva menekülnék.
Villámcsapás, úgy fáj a szó.
Beléje én megszakadék.

Kitépnek, mint odvas fogat.
Megtaposnak, eltipornak.
Átok fény, te gaz! Te galád!
Többé téged ne lássalak!

Visszatesznek darabokban,
erőtlenül, lebénulva.
Csendes szobám, sötét szobám...
Csak te adhatsz nyugalmat.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.