Oláh Péterné Jantyik Erzsébet: Haza várunk
Haza várunk

Egy perc híján egyszerre érkeztek ,
picinyke gyermekként szorosan fogták kezüket,
sírva engedték el anya, apa kezét első napon az oviban,
majd ugyan úgy búcsúztak, mikor kezdődött az iskola

A kicsi isi is kedves lett nekik, sírva köszöntek el onnan is,
már meg itt a nyolcadik vége, s az együtt töltött éveknek is vége,
más lesz az iskola, külön úton járnak, furcsa lesz a pillanat
mikor nem tudod majd magad mellett a másikat

Gyorsan elszaladt évek, együtt át élt napok, hetek, ünnepek
a kis utca hol még kézen fogva jártunk nélkületek üres lesz
az ezernyi kérdés, az átbeszélt vidám zongorázós esték
a kis csapat kik szeretve velünk voltatok, ugye magunkra
sosem hagytok

Most ballagni fogtok, könnyek mossák el a leírt sorokat
mert valamit megint el kell engednem, mit már sokszor megtettem
tizennégy év, szinte naponta együtt töltött gyönyörű lét
igaz volt és nem csak álmodtam, minden évet itt tartok a karomban

Haza várunk a középiskolás élményeket ugyan úgy várom
majd szeretni fogom ahogy egymás szavába vágva meséltek
ezek az évek is ugyan olyan szépek lesznek, mint az eddigiek
kisszobánkban tudom szólni fog még a gitárral,zongorával kísért ének

Kondoros 2018 május 17 Oláh Péterné Jantyik Petráról és Zsófiról írtam,kik az élet lépcsőin tovább ballagnak .Legyetek sikeres és főleg boldog emberek.
4694
Rzsike - 2018. június 09. 23:01:42

Rita, Icu, keDves Feri, Icu,.....köszönöm, hogy olvastatok.Nehéz könnyek nélkül kibírni egy ballagást, nehéz lesz szárazon tartani szemünket, és a csak szlogennek tünő szavaknak, súlyos üzenete lesz ezeknek a kis tizenéves gyerekeknek.Fel sem fogják,el sem hiszik, hogy itt lezárult egy boldog gyermekkor
.

3649
Oroszlan08 - 2018. június 09. 14:09:24

A gyerekek kirepülnek, mint a kis madár a jó puha fészekből!

5655
jocker - 2018. június 08. 18:04:34

Rzsike kedves, jó lett a versed és nagy élményt adtál, hogy olvashattam. Ez a ballagások körüli idő is elég kimeríthetetlen...
Tetszik az írásod, és élmény volt olvasnom, így szeretettel gratulálok:
Üdv/Feri

524
BogIcu - 2018. június 08. 12:27:57

Kedves Rzsike!

Nem szakadtok el egymástól, csak egy kicsit ritkulnak a találkozások. Egy nagymamának mindig reszket a szíve az unokákért, de ez az élet rendje, nagylányok lettek!
Sokat fognak még ők zongorázni, énekelni Neked, és a szeretet dallamit játsszák el, meglátod!

Szeretettel: Icu

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.