M. Laurens: HÁT TUDOD AMICE...
HÁT TUDOD AMICE...
[Levél egy fűzfapoétához.]

Hát tudod amice, megárt a sok a jóból,
Ám te nem kényeztetsz el minket szóból
Rímeid kacskák sánták, már ha vannak:
Mentél volna inkább mormogó tibeti papnak.

S forgatnád az imamalmod éjjel nappal,
Nem harcolnál tollal, tintával s fehér lappal.
Azt mondod a lírádat önmagadnak írod?
De oly sótlan, nem is tudom, hogyan bírod.

S hogy meg nem értett zseni lennél, kétlem.
Bár vakoknak áldást jelenthet a félszem.
S, hogy nem érdekel téged, hányan olvasnak?
Persze, hisz nem nekünk írsz, hanem a holnapnak.

Szerelmes versedtől pedig óvjon meg az isten,
Igazi nő, minden során, fájdalomtól szisszen.
Hegyén, hátán, innen-onnan lopott frázis,
Nemhogy szerelem, de rám jött még a frász is.

Hát tudod amice, helyedben nem erőltetném,
Inkább bevetném fűvel, rímfaragó elmém.
Ha nap rásütne, lennének rajta virágok,
S "röpke lepkeszárnyak", mit annyira imádok.

Budatétény 2018. június. 05.

(amice = barátocskám)
3654
deva - 2018. június 22. 19:02:41

Kedves Miklós! Már már csipkelődő versed, humorral átszőtt és élvezhető. Vajon akinek szántad ?- vagy értse magára akinek van önkritikája? Nagyon tetszik, mint mindig. Szeretettel olvastam. ÉvaHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.