Jáger Dávid: abrakadabra
abrakadabra

Hegek borította testem
már nem bírta el magát,
összeszakadt saját súlya
alatt. Romjaimon különféle
koszos élősködők vetettek
tábort, a lágy hajnali fényekben
is csak a fáradtan hazug
szavak csillogtak rajtam,
földig hajtva fejüket a
harmat tisztaságának
bántó súlyától. Majd
jöttél te, rám mosolyogtál,
s a csókoddal halkan
átragyogtad testemre a
varázsod megnyugtatóan
kedves és őszinte erejét.
Lerobbant rólam a sok
kosz, a romokat elkezdted
kezeiddel felépíteni,
míg végül a varázslatosan
frissen csillogó külsőmről
már minden lepattant,
kivéve a te borzongatóan
földöntúli érintésed,
mitől a vörös égbolt
is csak gyönyörű
naplementévé vált, mi
összebújva végignézve
újra felruházta a
létet a legszebb és
legőszintébb
tulajdonságaival
a teljes sötétség
bekövetkeztéig
egészen.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.