Tóthné Földesi Ilona: Rossz ómen volt
Rossz ómen volt

Kezeimből egyre pereg a homok,
talán nélkülem bomlik szét a fény.
A Hold rátapad halvány arcomra
a hol nem volt mesék, az igazak.
Különben mindegy az út merre tart,
csak zengjen a kristálytiszta csend,
a madár dal, a színes lepke a réten
szálljon a nekem kedves pipitérre.
Lelkemben égő rőzseláng lobog,
még friss az elme, friss a gondolat,
képlékeny lettem, de forr az indulat.
Rossz ómen volt az egész életem,
hogy itt vagyok, a fájdalom csodája.
Sebzett panasz nyoma a lelkemen,
emlékszem az árvaházi homályban
ott, erősen hittem, hogy létezik Isten,
ma már nem tudom, mégis kérem
emlékezzen reám, ki ott imádkozott
gyermeki hittel, most őszinte szívvel
sziklaszilárdan átkelek kegyelemért.
Azután engem az éj összehajtogat,
mint kiolvasott könyvben a lapokat.
Nem számít semmi, csak akit szeretek,
hordozza a csodát virágos réteken.
3649
Oroszlan08 - 2018. szeptember 10. 16:07:07

Köszönöm kedves Rita, kedves Rzsike az olvasást a soraitokat.
Tegnap jöttem haza, Kékestetőről.
Szeretettel: Ica

4694
Rzsike - 2018. szeptember 02. 14:47:34

Ica,de gyönyörőt írtál.Megsirattam soraidat.Dehogy volt rossz gondolat a te életed, megszenvedtél minden csokorba kötött versedért,Gyönyörűket írsz.Ez éltessen.Csodállak.Rzsike

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.