Bardosi Attila: NEM VÁLTOZIK SEMMI
NEM VÁLTOZIK SEMMI


A jövő mindig olyan mint a múlt;
mire szárát tövében levágják,
a gyökere már rég a mélybe nyúlt,
hogy szívja évszázadok trágyáját.

És ha újra kivirul a tavasz,
a csonkokból friss hősök sarjadnak,
kiknek a színe megint ugyanaz,
s bűzlő szagot adnak a harmatnak.

Terjed, mint szántatlan földben a gaz,
megfojt zsengét, megfojt színességet,
és jön a tél, mi mindent behavaz,
s földbe bújik előle az élet.

Jövőnk még el sem múlt, de az új mag
már csíráját hízlalva ott lapul,
hogy ételt teremjen agynak, húsnak,
különben a csőcselék megvadul.

A bujaság belepi a mezőt,
pipacs-papok lelket szorongatnak,
vascsizmák remegtetik a velőt,
utat taposnak a szónoklatnak.

Vonaglik a szürke egyhangúság,
mint égbolton seregélyek raja,
s véresre csípi galambok húsát
a köztük elbújt keselyű szava.

A nappalt megvakítja az éjjel,
ha rátelepszik varangy-undora,
és a sáskahad felzabál kéjjel,
halált vetve ki rád, mint uzsora.

Vér színezi át a folyók vizét,
a dögevők lakomára gyűlnek,
húsodba sebet rág a vad pribék,
s az anyák csak másodikat szülnek.

Így igaz lesz megint a tíz csapás,
melynek sohasem volt és lesz vége;
így újra trónra ülhet a patás,
kit mi emeltünk önként az égbe.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.