Kapornaky Veronika: Júliusban (2018. november)
Júliusban

Júliusban nem szabadna sárgulnia a leveleknek,
Júliusban nem szabadna múlnia a szerelmeknek.
Júliusban nem szabadna hosszú éjnek lenni,
Júliusban nem szabadna reszketésre kelni.

Az éjszaka tücsökciripelésbe némul holnap,
Két nap múlva kell fogynia a holdnak.
Egy hét múlva talán már minden késő,
Idősek ráncaiban rohan a vak idő.

A kéz, mi most szorít, majd elgyengül egyszer,
Nincs előle menekvés, ilyen ez a rendszer.
Beléd törtek fogaim, amikor haraptam,
Pedig semmi értelme a tartós haragnak.

Mint a kerozincsík, az is szétfoszlik,
Akár a boldogság, mikor szerteoszlik.
Eltűnik, mint a nap s a hold az égen,
Elmúlik, akár sötétség a fényben.

Egymásba olvadó testünk el fog porladni,
Hamuvá s földdé fog csontunk nemesülni.
Fogaskerekeinkben a vágy csikorog,
Kapcsolatunk nem lehet folyton olajozott.

Teleink s nyaraink váltják egymást bennünk,
Kegyetlenül ketyegik, el kell lassan mennünk.
Mégis hiszem, ketten írjuk meg az utószót,
Szívünk együtt dobban örökké egy utolsót.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.