Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.27. 00:25
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.26. 18:45
Kedves Erzsike! Szeretettel gratulálok a könyvbemutatóhoz! Rose

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Cs. Nagy László: Hagyaték
Ismét nagy falat, csak türelmeseknek.

Hagyaték
(Villon ciklus, átírás)

I.

Négyszázötvenhat a végét rúgja,
hogy tollam hószín papírra teszem,
alul majd végső vonalat húzva,
mielőtt lezárom végleg szemem,
én Francois Villon, mint jó tanonc,
kit Vegetius szava szárnyra vett,
hát számot kell adjak, mennyi a konc,
hogy éltemet holtom ne csalja meg

II.

Akkortájt, minőt föntebb jeleztem,
világgá menni készültem éppen,
Karácsony volt, és fagyott keresztem
didergett szép szerelmem kezében,
míg mások izzó parázs hevében,
mögöttük hagyták az élet telét,
árva rabként sínylődtem, ki vétlen,
veszítve örök szerelmem kegyét.

III.

Megcsontosult szívemben a döntés,
életem darabját hátrahagyva,
legyen úrrá bennem is az önzés,
hisz tengődök csak halálra fagyva
a hideg közönytől, mit rám zúdít,
szánjanak meg fenn az égi szentek,
hiába-lángom vénné elcsúfít,
leljek gyógyírt még fájó sebemnek.

IV.

Hiába volt, hogy akár a fáklya,
múló napestig érte lobogtam,
a szép szem mögött szívét bezárta,
tőre átjárt, nyomában loholtam,
pedig elém egy jó szót sem vetett,
mint éhes eb kuncsorogtam érte,
valahány adott szót mind megszegett,
hintek magot hát mások ölébe.

V.

Végzetemé lett e csalfa némber,
hideg számítással csak arra vár,
őmellette tart engem a kényszer,
amíg értem is eljön a halál.
Eltépem a szálat mi összeköt,
kínpadomról csak így van menekvés,
végessé lesz, mi volt hajdan örök,
szabad szellő leszek, s ez nem kevés.

VI.

Lám, mögöttem hagyni a végzetet,
már dicsőbb, mint szeret-len múlni el,
a messzi Angers-be, míg még lehet,
több kínt e torzó már el nem visel,
hol szép álom volt, ott nincsen remény,
hisz átkozott élő halott vagyok,
és nem marad más, csak e költemény,
ha szívéért mártírhalált halok.

VII.

Ólmos bilincsbe zár a fájdalom,
de elválni megtermett az óra,
bár zajongó szívemet hallgatom,
mást méltat édes, szerelmes szóra,
mint száraz hering, kit lelke hagy el,
úgy sorvad rá csontomra a bőröm,
szavamra tán a nagy Isten felel,
ha érette ép eszem megőrzöm.

VIII.

A nagy út, hová indulni vágyom,
nem tudni, egyszer visszafordul-e,
átlépve az isteni határon,
lelkemnek van éjsötét fellege,
mi mind elhalunk, véges az ember,
a sír mélyén nem nő többé foga,
Hagyatékom -mit mindenki elnyer-
életem utolsó lépcsőfoka.

IX.

Valahány szent, és Isten nevében,
ki győzött a múló idő felett,
Szűz Asszonyunk, akié az érdem,
hogy bűneink égő sebe hegedt,
"jóhíremet" ím most átruházom,
nagy Magister Vilhelmus Villonra,
ha majd a halállal parolázom,
előtte zászlóm hajoljon porba.

X:

Örökül hagyom a jégcsap-lányra,
-ki egykor égő szívemre lépett-
dísztelen ereklye-tokba zárva
szerelmemet, mi hamuvá égett,
és az égi trón urát megkérem,
ridegségét ne rója fel neki,
lehessen nyugton álomba térnem,
hogy vétkét ellenem nem rettegi.

XI.

Álljon e sorban Itier Marchand,
sorsommal néki adósa lettem,
ha behorpad rajtam majd a sírhant,
és feledés pókhálóz felettem,
kiválthassa kardom nyolc garassal,
fizessen érte csekély zálogot,
vagy Jean Lecornu úr a vassal
legyen gazdag, mit lentről ráhagyok?

XII.

Testálom ím most Saint-Amandra,
Fehér Lovam, hisz méltán jár neki,
ráadás mellé az öszvérkanca,
-Villon igaz szavát meg nem szegi-
Blaru, ki csillogó ékre méltó,
kapja jussul a csíkos szamarat,
és "karmelita bullára vétó"
mind e textus a papságra marad.

XIII.

A törvényi írnok, Robert Valée,
kapja meg örökül nadrágomat,
hogy fejében tudomány, más, van-é,
nincs épeszű ember, ki ráfogad,
szépszerén kapja, és viselje is,
s csodálja ámulva ki szembejő
óvni haját, mit a szél szertevisz,
legyen babáján is szebb főkötő,

XIV.

hiszen mint nemes ház úri sarja,
éppen vele ne lennék bőkezű?
jó, a Szentlélek fejét vakarja,
mert négy kerék híján nem épeszű,
kajánság nélkül e végrendelet,
-mi világszerte ritkítja párját-
mit nyak fölött keveset rejteget,
adja a gondolat tudományát,

XV.

és hogy méltón élhessen e hólyag,
komáim, adjátok el vasingem,
ne holmi csörgő borravalónak,
Húsvét haváig ehessen ingyen,
ha maradna némi árva fitying,
szánjátok meg e futó-bolondot,
feszüljön mellkasán büszkén az ing,
Saint-Jacques-nál kapjon egy szatócsboltot.

XVI.

Régi cimborám, Jacques Cordon,
kesztyűm és selyemzekém kapja meg,
s hogy ne álljon tétlen a porondon,
két jó pört, miben engem pörlenek,
legyen még mellé illő ráadás,
fűzfákról hulló nagy halomnyi makk,
lúd, kappan, -kell itt még valami más-?
ja, tíz hordó mikből bőven ihat.

XVII.

Renier de Montigny három kopót
kapjon örökül pénz nélkül, ingyen,
Jean Raquier tokot, vonót,
adósságom mind kezébe hintem,
de amit eztán magamnak szerzek,
bele ezt ne számolja senki se,
mert hát lelketlen az olyan szerzet,
kinek cimboráit nyúzza keze.

VIII.

Nigeont hagyom rá De Grigny úrra,
és a háromnál hattal több ebet,
Vicétre -míg a szél el nem fújja-
kastélyt, tornyot, és egy zabigyerek
is jár mellé fényes ráadásnak,
ki csalárd módon holtáig perel,
amit neki, nem kívánom másnak,
az legyen kit a kaloda kegyel.

XIX.

Az ivót meg, Jackques Raguier kapja,
s gyümölcsösben szabadon heverjen,
füge, körte, barack is, jó fajta,
ízlelve a nyálával fecsegjen,
a Tobozban egy vén padra dőlve,
mutogassa talpát majd a tűznek,
ha elkaparnak alant a földbe,
fütyüljön rájuk, kik rá fütyülnek.

XX.

A nagyúr-kegyet majd széjjel osztom,
Mautaint és Basanier között,
latrot, garázdát úgy pöcköl orron,
mintha szélvész a völgyreült ködöt.
Juss nélkül hát ügyvédem se éljen,
Fournier-é lábtyűm és sapkám,
sétálhat akár napestig télen,
-vargámat áldva- a havas lankán.

XXI.

Mészárosom se, ki nem maradhat,
Trouvé-nak zsenge birka dukál,
s egy légycsapó -helye nincs panasznak-
ökröt hajtani, ha vásárra jár.
A tehén is övé, ha meglelik
a parasztot, ki azt elorozta,
szorongassa csak nyakát estelig
kötőfékkel, ha vissza nem adja.

XXII.

Kapjon sisakot, hisz neki dukál,
a sasszemű éji őrparancsnok,
két rubin azé, ki lopózva jár,
ha éjente elhalnak a hangok
a hússzék mellett, Tejkő, és Lámpás,
portyára indul el nagy titokban,
ha börtönnel sújtana az áldás,
lakhassak a Három Liliomban.

XXIII.

Balkézről termett De la Berra fattya,
mint jó kereskedő is kapja meg
mi neki jár, három nyaláb szalma,
min üres óráiban hempereg,
strici, a szerelem vámszedője,
soha nem tanult munkából élni,
s hogy jusson vele a sors előre,
vagyonát csak lánytestekkel méri.

XXIV.

Loup-ra és Colet-re én jó lélek,
malaclopó bő köpenyem hagyom,
és a rucát, hogy legyen estebédnek,
-ha megfogják- kiváló alkalom,
fát kapjanak és fekete szenet,
bőséges zsírban tocsogó borsót,
csizmámat minek feje lerepedt,
kapják meg mint javak közt utolsót.

XXV.

Lehűlt arcomról a vidám mosoly,
megláttam három szép árva lelket,
míg magam énbennem vagyok fogoly,
életükre csöpp jót sem leheltek,
pucéran, árván, és számkivetve
tengődik sorsuk a napunk alatt,
egyik sem lett nagyurak kegyeltje,
hogy jusson szájukba néhány falat,

XXVI.

háromra elosztva mind, amim van,
Colin, Jean és Girard, úgy legyen,
enyhülést hozzon nekik a kínban,
hogy ne bántson pazarló szégyenem,
tán négy hatos, ha az többre vinne,
és kivenné őket majd a sárból,
lehessen asztal nekik terítve,
hisz kimaradtak az sors javából.

XXVII.

Adassák szegény papok kezébe,
holtomat követve oklevelem,
ne kongjon üresen ét-edénye,
bőségben éljenek, így rendelem,
a nyomor láttán elönt a részvét,
hogy csupaszon tanít emberséget,
ki szerényen járja Isten rétjét,
s Szentírás ellen sohasem vétett,

XXVIII.

mint szent életű Guillaume Cotin,
és a hívő Thibaud De Vitri,
a vagyon nem hordja őket kocsin,
latinul tudnak bűn ellen vívni,
e két templomi kórusban zengő
vétektől és pénztől is nincstelen,
adót - mi Gueudry-házból csengő-
maguknak szedjék be, így rendelem.


XXIX.

Ráadás is még magára várat.
egy teli butykos, pásztorbot, dákó,
amíg a vén Szajna ki nem szárad,
és poros lesz benne minden gázló.
Csibészek, kik rács mögött tengődnek,
kapják tükröm, míg idejük telik,
kamatnak -ha magukkal vesződnek-
a porkolábné kerek kegyeit.

XXX.

Kapja meg ágyamat az ispotály,
úgyis csak poros pókháló szövi,
és vágják majd szemen, ki arra jár,
fektessék menten le míg dörzsöli,
reszkessen ott morcosan, soványan,
didergő lábán ne legyen saru,
egy legyen a betegek sorában,
akinek ottléte oly sanyarú.

XXXI.

Nemes ajándék: levágott hajam,
borbélyom örökül hát kapja meg,
mivel oda nem adhatom magam,
mert a már holtnál is holtabb leszek,
vigye, övé, s topánom a varga,
zekém a zsibárus, ez nem kevés,
a túlvilágon rúgjanak farba,
ha van ily bőkezű számvetés.


XXXII.

A kolduló barátok, Beginák,
az Úr Lányai mind-mind kapjanak,
bőséggel étekül jó vacsorát,
eléjük libát, tortát rakjanak,
és két degeszre tömött iszákot,
még tizenöt jel-t, maguknak tudják,
áldva a karmelita világot,
miért ők csak a nőket szapulják.

XXXIII.

Jean de la Garde a jó szatócs,
kapjon Aranymozsarat utánam,
hogy borstöréssel ne legyen adós,
mankót leljen az úr templomában,
ám aki mélységes bajba rántott,
ellenem csak gonoszságot szüle,
méltán legyen mindörökre áldott,
és sütögesse Szent Antal tüze.

XXXIV.

Törött tojáshéjat csak ráhagyok
Nicolas és Mérebeauf párra,
hogy ők se mondják, zsugori vagyok,
bőven tallért s frankot okulárra,
Pierre De Rouseville zsebe,
teljen csurig hercegi arannyal,
amíg már nem is fér több se bele,
bő kamatként érje be szavammal.

XXXV.

Az idő hogy' száll, már alkonyóra,
hagyatékom míg papírra vetem,
felém lebeg, mint szélben a spóra,
és szétterül, mint napfény a gyepen,
Sorbonne felől a harangzúgás,
és én vidám kedvemet korholom,
mert majd' elmaradt az esti áldás,
két kezemet imára kulcsolom.

XXXVI.

Míg elmém vergődött gúzsba kötve,
de nem akként mint holmi részegek,
csordultig van a nagyokkal töltve,
Vergilius és mind a többiek,
Mnemosyne asszony, úgy észrevétlen
belopózott, és hát a könyveket,
almáruimba -hogy engem féltsen-
bezárta, sóhajtva egy könnyedet,

XXXVII.

mert holdkóros lám az ember néha,
ha magába szívja a szellemet,
óriás nagyságok "hordaléka"
épít naponta elméjén hegyet,
Aristoteles gyengém, kiváltképp,
nélküle el, egy óra se múlhat,
bárcsak magam oly magasan járnék,
tudományt bárki tőle tanulhat.

XXXVIII.

Most hogy a gondolat újra szárnyal,
magasba felröppent fantáziám,
zsibbadt tagjaim minden bajával,
folytatni, kedvemben nincs már hiány,
a tudat harcol a feledéssel,
mi ekkortájt belülről átitat,
érzékeimtől remegő kézzel,
előttem lapul e fennkölt irat,

XXXIX.

nyugodt időben, szívig nyugodtan,
folytatni serényen elszánt vagyok,
hogy hagyatékom másokra osszam,
s mi az mit örökül rájuk hagyok,
de tintám száraz már tollam hegyén,
gyertyám is picinyke csonkká sorvadt,
csak füst táncol fényes lángja helyén,
immáron ez az utolsó mondat.

XL.

A jelzett évben, mi fent látható,
e sorokat hagyta hátra Villon,
csökönyös volt, és olykor lázadó,
rendelkezett, hogy reánk kacsintson,
mindenét örökül hátrahagyva,
bízott, jutalmát ő is elnyeri,
zsebe ráolvadt még pár garasra,
de tudom jól, holnap majd elveri.
3439
titus56 - 2018. december 19. 21:29:00

Nagyon köszönöm mindkettőtöknek.

titus56

2952
bruxinelli - 2018. december 19. 13:46:04

Villon verses végrendeletének átírásánál ismertem meg a költő életét. Kicsit utánanéztem és megdöbbentett. A költő volt szerelmes, diáklázadó és kereste az izgalmakat de valahogy kedvelte a szerencse is, mert mindig talált kibúvót.
Szép. Szeretettel olvastalak, bruxinelli.

298
keni - 2018. december 18. 09:46:01

Nagyon komoly átirat, és biztosan igénybe vette tudásodat, és sok munkád van benne,,,

Olvasni is nehéz a mai fülnek furcsán szól benne minden,,,

Szeretve !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.