Mayer Barbara: Tintaló
Tintaló

Szabadjára engedik az üres pusztákon a tintalovat,
hogy vágtatva, versengve a gondolatfelhőkkel
véssen titkokat. Győzni akar égszakadás előtt
az újrahasznosított földeken; mély árkot húz,
kanyargós szócsatornát az esőnek. A víz így elmélyít,
nem elmos; a haragvillám lesújt, dörgéssel csapkod.
A tintaló nem retten, elűzi a villámokat, feláztatott
talajból napsugarak hívják elő a megkönnyebbülés-virágokat.
Nincs többé ködfüggöny, sem sűrű felhő vagy sötétség,
gondtalan és játékos a melengető fény. Visszatekint a
mezőre, egészében látja a képet: Sokkal érthetőbb így,
sokkal könnyebb! A bőrkötésű hegyek majd elzárják a jövőnek.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.