D. Renáta: Búcsúzás (2019. február)
Búcsúzás

"Ne hagyj magamra!"
Nyüszítette folyvást.
-Tudod, ha rajtunk múlna,
annyit lennénk veled nap-mint-nap,
hogy már unnád.
"Ne hagyj magamra!"
És most sem hagyta abba.
-Nem leszel egyedül, drágám.-
Pakolom a játékaidat sorba.
Halomba oly sokat,
mintha köztük elbújnál.
"Ne hagyj magamra!"
Lökte félre őket oly durván magasra,
hogy rájuk nézve még nekem is fájt.
-Ne sírj, ne bánkódjál.-mondtam.-
Jövünk vissza hozzád gyorsan.
Látom megbántott szemed csillogásán:
"Ne hagyj magamra!"
váltottál makacsra.-
Mennem kell rosszaság,
hogy legyen mit tennünk az asztalra,
és legyen neked sok-sok jutalom falat.
Ha lenne más választás,
együtt lógnánk megállás nélkül szakadatlan,
míg le nem merülünk mindannyian.-
magyaráztam, de gyökeret vert a makacsság,
hosszú füleid lobogtatva
maradsz végig a sarkamban
szemmel tartva minden mozgást,
ahogy felkészítem magamat,
már csak egy pillanat,
és közelít a búcsúzás.
"Ne hagyj magamra!"
Váltottál hirtelen hangosra
és belerezdült minden porcikám.
-Visszaérünk hamarosan,
észre sem veszed manóka,
csak egy szempillantás.
Csukom az ajtót magam mögött hagyva
az egész lépcsőházban hallva
a mély fájdalommal telt vonyítás.
"...Ne hagyj magamra!..."
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.