T. Tamás Ferenc: Csalóka verőfény
Csalóka verőfény

Még verőfényesen süt le a nap sugara,
De már reggelente fázik a pacsirta.
Neked, ’ki dicsfényben élted le egész életed,
Mindig kergetted az álomképeket.

Te, kinek kevés volt a mindenség,
A halottnak hitt verőfényű istenség,
Te, ki felemeltél az egekbe magadhoz,
Hogy leesve soha ne térhessek magamhoz.

Imádtalak én a magasztos verőfényben,
A kábulat titokzatos bűvkörében.
Te voltál nekem az egyedüli Istenség,
Hiszen tőled származott a világmindenség.

De aztán megláttalak, hogy mást csókolsz,
A bókjaiddal egy vadidegennek bókolsz,
Lába elé kacifántos rím-rózsákat szórsz,
Cifra káprázattal immár neki hódolsz.

Te, ki a mindent jelentetted nekem,
Uralkodtál testemen-lelkemen,
Elhagytál engem a senki földjén,
Nem maradt más, csak a csalóka verőfény.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.