Czmarkó Zoltán: Kéz a kézben, örökké.
Kéz a kézben, örökké.

Hajnali táncát járja
az ébredő természet
s arcom pirosodik
a hűs szellő csókjától,
halandó testem fázik,
de örök lelkem izzik
eme csodás látványtól.
Oh melengető érzés
ne engedd el kezeim,
mert ha mégis megtennéd
többé nem nyitom ki szemeim.
Nem lennék rá képes
én utolsó barátom,
a világ pengéje túl éles
s nélküled bőröm puha,
egyedül lenni veszélyes,
amit nem akarok átélni
soha, soha de soha.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.