Stork Máté: Álomképek
Álomképek

1.
Ember-telen a magány itt.
A nap szeme ősi őrülettel
mered a homokra.
A szél is fiatal még, s szívem
az első élet hangjait dobogja.

Mindenhol tűztenger.
Álmom nem várt vendégként
ejtett ide,
s elolvadok a nap alatt
testem izzadtság-cseppjeire.

2.
Bomló templomot látok.
Rettentő tornyai ráferdülnek
a szürke égre.
Szürke a templom is, részvéttelen,
mint az élet szürkesége.

Sikítva nyílik ki kapuja.
Illanó tömjén és szigorú
vallások csendje köszönt,
csak a kövek sírják fülembe
még a régmúlt rekviem-özönt.

3.
Álmom az óceánba mosódik át.
A fekete víz meggyőzi
igazáról a kék eget.
Nagy kezeivel pofoz az óceán,
incselkedik, méreget.

Fény csattan a magasban.
A zordon világ sárga színű ostora.
Rámparancsol: induljak...
és süllyedvén még látom, hogy
az esőcseppek mint hullnak.

4.
A világ után ébredek fel.
A legnagyobb törvény
az úr itt: a nulla.
Innen jöttem álmodni, s
itt vagyok most itthon újra.

De kinek már volt álma az élet
annak nincs oly hő, és nincsenek
oly fények
mik otthonná tennék ezt az örökös,
végtelen semmiséget.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.