Hajgató Attila: szentjánosbogár (2019. március)
szentjánosbogár



testet ölt a hazugság,
ide lép az ágyamhoz,
mellém akar feküdni,
verejtéktől nyirkos homlokomra,
hideg csókot nyomni,
kézzel-lábbal simogatni,
hazug szavaival,
a kedvemre tenni,
érzem, ahogy meleg
nyála a fülembe fröccsen,
miközben megpróbál az
arcomhoz, minél közelebb hajolni

*

"ha szeretnéd, összébb húzom
magam, egészen kicsire,
magzatpózban fekszem melletted,
egész éjszaka, csinálhatunk
közös képeket, amiket aztán
felteszünk az internetre,
hidd csak el ha mondom, nem kell
majd miattam szégyenkezned"

*

a bepárásodott szemüveg lencséjére,
ikszet rajzolok, hogy legyen
egy biztos pont, amihez viszonyíthatok,
helymeghatározáshoz jó lesz,
de önigazoláshoz nem,
ahhoz ez kevés

*

"mégis mivel harcolnál ellenem,
te gyarló, gyenge emberke?
fiatalságod egyetlen fegyvered,
azt vágod arcomba bántón,
gondolj csak Prométheuszra,
ő aztán tudta, mi az a szenvedés,
még sem bánta meg tettét,
ő volt a fényhozó, a remény"

*

"€žszentjánosbogarat röptetünk,
majd Szent Iván éjjelén,
ketten leszünk csak, te meg én"€ť

*

tavaszra néző ablakra vágyakozok,
kikönyökölni hajadonfőtt,
belehunyorogni a napsütésbe,
kergetni kóbor álmokat,
a múzsa csókjára, ami
mindig megrészegít

*

két kézzel kapaszkodok a mikrofonba,
lábaim gyökeret vernek a színpadba,
a reflektor fényéből nagyokat harapok,
kezeimet zsebre vágom, hogy
ne lássák mennyire izzad és remeg,
dübörög-lüktet, és hasogat fejem,
nem szeretnék, még csak gondolni sem
a holnapra, még nem, majd akkor,
ha eljön a nap, amikor
újra szentjánosbogár leszek
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.