Bardosi Attila: A BOHÓC, A KÁRTYÁS, A BETEG ÉS ÉN (2019. április)
A BOHÓC, A KÁRTYÁS, A BETEG ÉS ÉN

Tragikomédia négy felvonásban

I

Hú, ma de vidámak vagyunk,
endorfinban fürdik agyunk!
A nézőtéren s porondon
hahotázunk a bolondon.
Egyenruha, bohócjelmez;
a vastapshoz bizony kell ez.

Röhögünk a másik kínján
elveszett szánalmunk híján.
Kinek fején nincs korona,
jobban tenné, ha zokogna.
Új rendben, új tulajdonos:
a hontalan itt ma honos.

A zsarnoknak szándéka
- ha sarkantyút váj ágyékba -
hogy vágtasson versenylova.
De ő csak egy szupernóva,
egy veszélyt jelző, égi jel,
mi célját sosem éri el,

hisz saját tüzében ég el,
mialatt fényével érvel.
Útjában elpusztul minden;
rögeszméje: ő az isten.
Míg az alattvaló mulat,
tovább szolgálja az urat.

II

Hú, ma de szerencsés vagyok,
éppen most húztam egy lapot,
ami megüti a királyt! -
s örömében nagyot kiált.
De cinkelt volt az osztott ász -
Vigyázz, a király megkontráz!

Lap lapot követ, szó szavat,
blöffölni neki is szabad,
de szeméből kiolvassák:
túlértékelte a lapját.
A talonban nyerő nincsen,
s kattan a zár a bilincsen.

Rabja lett a hatalomnak,
amiért ma hadakoznak.
A győztes, az egyben vesztes,
a szenvedély mindig nyertes,
és ha magára nem ügyel,
üresen marad a hüvely.

A partinak hamar vége,
felhő kúszik föl az égre.
Kezében már csak egy lap van,
amiből nem lehet hatvan.
Vesztett, s feláll az asztaltól;
tovább nem licitál, passzol.

III

Hú, de rosszul érzem magam,
valamitől csikar hasam -
Már megint parancsot ettem,
ismét engem értek tetten.
Az, amit loptam, romlott volt,
sárgult rajta a penész folt.

Saját ganénkban rothadunk,
s velünk együtt rothad agyunk.
Mérget választ ki jólétünk,
hisz a jövő kárán élünk.
Talán jók leszünk trágyának,
hogyha a kukac ránk támad.

Nevess, te született balga,
vezéredért mentél harcba.
Csodálkozol, ezt mért tetted,
míg golyó üti át tested.
S ha névtelen sírba dobnak,
jó leszel hősi halottnak.

Kit példaképnek hoznak fel,
hisz új vezérnek új nap kell,
amely befényezi létét,
ha múltat két kézzel tép szét.
Az isten is őt szolgálja,
szavát egyikük sem állja.

IV

Magam ma egyedül érzem,
nincs, ki imát mondjon értem.
Kipusztult mellőlem társam,
kivel utam együtt jártam.
Korhadt csonkok merednek rám,
büdös leheletem metán.

A természet főtörvénye,
zsarnokkal végez önkénye.
Hol fény volt, ott árnyék is volt,
az ember magáért gyilkolt.
Ideje, hogy már feltűnjön,
aki átlép majd testünkön.

Fekete hó hull az égből,
a kezdet retteg a végtől.
A világ egy bomló tetem,
bőrén tetoválva nevem,
de idővel ez kifakul,
és mi fönn volt, az lesz alul.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.