Tóthné Földesi Ilona: A semmiből
A semmiből

Szalmaszálon tart ébren a remény,
ez az érzés fűt, csend tölti ki az időt.
Felettem összesúgnak fekete árnyak,
béklyóba kötözi az égbolt az álmom.
Összekoccant két csillag, a kék szikra
lángolt, lobogtak az éjszaka lidércei.
Kik vagytok, ti álmatlan szellemek
kiáltottam, fel kellene már ébrednem.
Eltűnt a lenge füst, a semmiből a perc.
A kék szikra azt adta nekem vissza,
mit beleláttam az éj szellemvilágába.
A kép árnyként követett, lélekhintán
röpített a fény, rengeteg erőfölény,
a képzelet határáig, ez voltam én.
2678
Emperor - 2019. április 09. 20:23:17

Drága Ica!

A remény az, amire mindig nagy szükségünk van. Téged már a korai gyerekkor megtanított erre. Nagyon szép vers.

Szeretettel,
Ida

6191
Magdolna43 - 2019. április 09. 11:44:25

Kedves Ica!
Csodálatos versedet örömmel olvastam!
Szeretettel gratulálok,
Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.