Ketykó István: Tizenhat lövészárok csöndje hallgat bennem
Tizenhat lövészárok csöndje hallgat bennem

tizenhat lövészárok csöndje hallgat bennem
szuronyaik hegyére tűznek pálinka szagú katonák
itt belül még pihennek ütközet előtt néma hűs veremben
zsebükben sárgult fényképek szájukban félig rágott szotyolák
borostás arcukon véres hajnal hasad ömlik könny homályos szemükből
álmukban hazajárnak szaladnak eléjük magas jegenyék még át-áthallatszik pár halk dallam egy körmenetből
de a roham zajában megsüketülnek az imádkozó remeték
tizenhat lövészárok csöndje hallgat bennem
vert seregek kavarta porban vánszorognak éveim
gyűrött kapcáimban emlékeim lapulnak zsebemben
a foszló notesz lapjain azért átragyognak szép fényeim
megyek előre feltartott dacos emelt fővel
s mielőtt elbukom a sűrű golyózáporban
mormolok magamban egy imát bízván a teremtőben
tudom úgyis feltámaszt majd nem végzem kénes pokolban
tizenhat lövészárok csöndje hallgat bennem
de már szállnak egyre gyönyörű dalok
lobognak kis gyertyák egy nagy teremben
tudom végül a hajnali fénnyel eggyé olvadok

2019.05.20.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.