Szilasi Katalin: Csak úgy
Csak úgy

Csak úgy sétáltunk egyszer
a Nagykörúton.
Én elvegyültem, mint
szürke, kis veréb.
Pedig fiatal voltam még,
csinos és szép is talán.
De rajtam volt levakar-
hatatlanul korunk pecsétje:
az eddig és ne tovább.
Te kiváltál, mindenki nézett.
Szakállas férfiarc,
piros bársonykabát,
hosszú hajadat
nem fogtad össze hátul,
és szemébe néztél mindenkinek.
Kanada akkor még
fogalom volt nekünk. Veled
mehettem volna oda.
Talán szerettél is,
mióta karláncod belegabalyodott
a fekete neccharisnyámba.
Alig tudtuk kibogozni.
Nem is nagyon akartuk.
A Jókai-téren egy padra ültünk,
jött-ment a nép,
s te azt mondtad, gyáva vagyok.
Levettem akkor a cipőm,
és mezítláb álltam a szobor talapzatára,
hogy lásd meg a bátorságomat.
"Mezítláb a parkban". Nagy dolog.
Talán szerettelek, de nem mentem veled,
mert...
6452
Szaipne Kiss Maria - 2019. július 09. 11:09:55

Draga Katalin! De szepen megirt tortenet. Kicsit szomoru
szivvel gondoltam tovabb a mertet...
Szeretettel kivanok kellemes, szep napot.HeartRose

524
BogIcu - 2019. július 09. 07:23:23

Eszméletlen jó.
Gratulálok Kati.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.